Magyarok az Everestre mennek

A napokban olvastam a hírt, hogy két magyar hegymászó - Klein Dávid és Várkonyi László - a Mount Everest megmászására készül, terveik szerint 2010. március 25-én indulnak. A páros oxigénpalack nélkül akar csúcsot érni, hiszen szerintük ez az igazi kihívás.

Mióta 1953. május 29-én Edmund Hillary és Tenzing Norgay (Norgaj- hol így, hol úgy írják a nevét) elsőként feljutott a Mount Everestre (másképpen: Csomolungma, Qomolangma, Sagarmatha), azóta körülbelül négyezer ember ismételte meg ezt a bravúrt, s ebből körülbelül 150 az, aki palack nélkül ért célba – illetve vissza az alaptáborba.

Bármi is történjen - még az is kiderülhet, hogy George Mallory és Andrew Irvine volt esetleg, aki vagy akik elsőként feljutottak 1924-ben a hegycsúcsra, de ők erről soha nem tudtak, tudnak beszélni: Mallory holtestét bár megtalálták, de a fényképezőgépe, amely bizonyíthatná a megtörtént avagy meg nem történt dolgot, nem került elő. Irvine holttestét Tom Holzer szeretné megtalálni egy 2010-re tervezett expedíció során. Szóval, bármi is történjen, Hillary és Norgay neve már nem választódik el a Mount Everest nevétől – egy olyan úton mentek és értek célba, amelyen nem tudták mi vár rájuk.

Én mindig szívesen olvastam az Everestről. Nem nosztalgiázni akarok és felemlegetni a múlt „szépségeit”, de miközben – akit érdekel – figyeli a magyar hegymászókról majdan érkező híreket, azoknak 2 „régi” könyvet ajánlok olvasásra:

1982-ben jelent meg Magyarországon Edmund Hillary Kockázat nélkül nincs győzelem című önéletrajzi könyve (ha valaki emlékszik még a „világjárók” sorozatra- szerintem jó sorozat volt). Hillary 1919-ben született Új-Zélandon. Családjának bemutatásával kezdődik a könyv és megismerhetjük azt az utat, amelynek nagy állomása az 1953-as év eredménye. Mozgalmas életében eljutott a Déli-sarkra, Északi sarkra – s bár ezt a teljesítményt manapság már több ember elmondhatja magáról – ő volt az első, aki a három pólust egyaránt meghódította.

A könyv olvasmányos, kalandokban bővelkedik – s megismételhetetlen utazásokkal ismertethet meg bennünket. Már az elsőbbség joga a megismételhetetlen – az utakat meg lehet tenni, s mint tudjuk, meg is teszik egész más technikai lehetőségekkel.

Bár a másik könyvet előbb, 1978-ban adták ki Magyarországon, mégis azt ajánlom, hogy csak Sir Ed könyve után olvassák el. Louise Hillary írta, a feleség. A felhők felett 1971-ben egy Nepálban eltöltött nyári szünidő történetét meséli el, a Hillary család túrázik 3 kamaszgyerekével no meg egy fogadottal, „átlagos túrázás” a tibeti hegyekben. Bepillantást nyerhetünk a helyi viszonyokba, s arról is alkothatunk képet, hogyan támogatta Hillary az itt élő embereket.

Halála után megvonhatjuk a mérleget: 1962-ben Himalayan Trust néven létre hozott Hillary alapítvány, amely évi 250 ezer dollárból gazdálkodott 26 iskolát, 2 kórházat, hidakat és csővezetékeket épített, de még egy repülőtér létrehozásában is részt vett.

Sir Ed – II. Erzsébet ütötte lovaggá - elkötelezett természet-védõként a Sagarmatha Nemzeti Park létrehozásában is részt vett. Felhívta a figyelmet hegymászó turizmus miatti környezetszennyezésre, annak visszaszorítását szerette volna elérni a Csomolungma környékén.
Áldozatos tevékenységéért Sir Edmund Hillary megkapta a Nepál tiszteletbeli állampolgára címet 2003-ban.

Pedig a Himalája nem volt mindig kegyes hozzá: Louise és lányuk, Belinda 1975-ben repülőbaleset következtében vesztették el életüket.

Norgay 1986-ban halt meg, Hillary 2008-ban – a köztük levő feszültség életükben megoldódott, nem árnyékolja be a dicsőséget. Én már sokszor elgondolkodtam, végül is a sors nem volt vak: bár a serpák kimondatlanul is másodlagos szerepet tölthettek be a nagy expedíciókban (teherhordók és vezetők) – mégis megadatott nekik, hogy közülük egy fent lehetett egyik elsőként a csúcson. Elgondolkodtak már valaha azon, hogy ezen a sikeres expedíción 400 ember vett részt és ebből 350 fő serpa volt? Így talán jobban érthető, hogy Hillary a nepáli serpák megsegítését tűzte ki egyik legfõbb életcéljául.

Sokat változott a világ – s ha ezt a két könyvet elolvasták, ajánlok fogok még egyet, amely megmutatja, hová vezetett és vezet a hegymászóturizmus hajszolása...

Edmund Hillary: Kockázat nélkül nincs győzelem (ISBN 9632812085)
Louise Hillary: A felhők felett (ISBN 963280578)

(megnéztem: a könyvek F. Szabó Ervin Könyvtárban is megvannak és antikváriumban is – hajrá!)

Hozzászólások (1)

  • anon
    buddha egyik kö... (nem ellenőrzött)

    bölcs gondolatok, érdekes írás...

    előszóban jó utat, szerencsés időjárást a magyaroknak a csomolugmán, bár úgy érzem kissé felesleges büszkeségi gyakorlatra készülnek, hogy elmondhassák, végigállták a sort a csúcson, és azt mondhassák első magyarokként oxigénmaszk nélkül jártak odafenn, tökösebbek mint bárki más...de őszintén minden jót nekik, főként talán egy kicsivel több elégedettséget...

    asszem régebben még inkább a helyek, tájak, és emberek megismeréséért - mindezzel önismeretükért másztak az emberek...

    mára ez is a fogyasztói társadalom részévé lett, hódítani akarnak - mintha meg lehetne bármelyik hegyet is hódítani... a serpákkal, helyiekkel pedig szinte senki nem foglalkozik, pedig ők az igazik hősök...a hegymászók pedig megélhetési mellveregetőkké váltak

    egyébként az évszázadok óta a magas hegyekben élő tibetiek
    nemigen másznak hegyet, csak átkelésre, meg pénzkeresetből...

    de bennük máig megvan az alázat a hegyek, a természet iránt, és a lelkükkel való kapcsolat, tudják, hogy meg kell elégedni a dolgokkal - míg a fogyasztói embernek minden anyagi, számokból áll, 68x kell megmásznia mindent, és 72x bejárnia a földet, de akkor se talál nyugalmat, mert nem foglalkozik a lelkével/tudatának lecsendesítésével...

    jártam a Kilimandzsáró tetején, és láthattam, hogyan vittek fel egy fáradt japánt, szó szerint a hátát tolva nyomták felfelé, mint egy nagy terhet...

    igaz, kissé elszomorító, hogy így megváltozott a világ, de buddha arra tanít, hogy mind magunkon változtassunk, ezért igyekszem a lelki gyakorlatomban, és akiket túrázni viszek hegyekre, bringatúrákra, akiknek saját utifilmjeimet odaadom azokkal próbálom megértetni, hogy a külső útjaink mellett rendkívül fontos a lelki utazás - valamint, hogy minden gondolatunk, szavunk és tettünk számít, meg kell őriznünk amink van a természetben, kicsiben és nagyban egyaránt, gilisztát, és ökröt is...

    de pardon belefeledkeztem, befejezem, végül: láttam egy zseniális filmet német nyelven: Serpák, az Everest valódi hősei címmel - felvettem dévédére, és akit érdekel annak szívesen elküldöm - de ha nem megy a német leírom a készítők neveit: Frank Senn, Hari Thapa, Otto C. Honegger - hátha megtaláljátok valahol...

    egészséget, elégedettséget, harmóniát
    omm...

    febr. 27, 2010