Balaton Sound Fesztivál 2008. 07.10.-13.

Idén már másodszor rendezi meg a Sziget szervezőgárdája Zamárdiban a Balaton Sound Fesztivált. Az előzetes várakozásokat  már tavaly is jóval felülmúlta a fesztivál debütálásának sikere. Egy év alatt felzárkóztak a honi nevesebb fesztiválok közé. De ezen nincs is mit csodálkozni, talán inkább azon, hogy eddig miért nem volt.

Az alapvető fesztiválhangulathoz, még hozzátesszük a vízpartit, a „Balaton feelinget”, a jól kiválasztott helyszíneket, az esti naplementéket, a bármikori csobbanás lehetőségét, és nem utolsó sorban a jól eltalált fellépőket. És máris kész van a tuti recept a július 10-13-a közötti időtöltésünkre.

A fesztivál fellépőinek nagy részét idén is a külföldi előadók túltengése jellemzi. A csütörtöki napon még sok a homályos pont a programok között, de a pénteki nap nagyon ütősre sikeredett: GOLDFRAPP, QUIMBY, MASSIVE ATTACK (mindez egymás után egy színpadon), utána még át lehet vándorolni pl. a KOOP majd LTJ BUKEM & MC KONRAD koncertjére, Bár Frederico Aubele a Massive Attack-kal egyidőben van, de emiatt egy ilyen felhozatalnál már nem illik panaszkodni. De persze a többi nap miatt sem kell aggódnunk hisz fellép még a The B-52’s, a FATBOY SLIM, ORISHAS, GENTLEMAN, SERGENT GARCIA, RUSSKAJA, JOSÉ PADILLA, a hazai fellépők közül pl.: ZAGAR az Underground Dívákkal, PÉTERFI BORI & LOVE BAND, BARABÁS LŐRINC ECLEKTRIC, midez persze a teljesség igénye nélkül.

A részletes programot a http://www.sziget.hu/balatonsound-on megtalálhatjátok. (Elővételben kétezerrel olcsóbb a napijegy!!, meg persze a bérlet is kedvezőbb) A honlapon találtok még szálláslehetőségeket, útbaigazítást, és a jegyárakat is megtaláljátok.

Szóval, aki valami igazán jót akar magának a fenti időpontban, akkor tudja hová menjen.