Európa újra mozizni megy!” – Tizedik alkalommal rendezik meg az egyik legnagyobb összeurópai filmünnepet, amelyen tavaly 40 ország 700 mozijában több mint 90.000 néző vett részt.

Több mint 600 ezres közösségi média elérés és közel 15 ezer weboldallátogatás a Másnap máshogy edukációs kampány eredménye.
A Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács a spiritsEUROPE támogatásával indított edukációs kampányt Másnap máshogy néven. A 3 hónapos kampány szakértők és ismert influenszerek közreműködésével segítette a fiatal felnőttek edukációját a tudatos alkoholfogyasztás témakörében. A kampányidőszak alatt az italmertek.hu weboldal, amelyen a kampány szakértőinek, Antal Emese dietetikus és Porkoláb-Minarik Annamária klinikai szakpszichológus közreműködésével megszületett blogbejegyzések és edukatív kvízek szerepeltek, közel 15 ezer látogatást generált, a közösségi médiában megosztott tartalmak pedig több mint 600 ezer felhasználót értek el a tudatos alkoholfogyasztás pozitív üzenetével.
„A nemzetközi és tagvállalati támogatással, a Szeszipari Szövetség és partnereinek közös együttműködésével megvalósult kampány elérte célját, azaz sikerült mozgósítania a 18-29 éves fiatal felnőtteket és ösztönözni őket a tudatosabb alkoholfogyasztás irányába. Ezt támasztja alá, hogy a kampány üzenetei több százezres elérést produkáltak az online felületeken – úgy mint az italmertek.hu weboldalon, Facebook és Instagram közösségi média csatornákon - és az edukációs kvízjátékokban is több mint ezren vettek részt, valamint Facebook követőink száma is 2600-zal növekedett” - foglalta össze a kampány eredményeit Nagy András, a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács igazgatója. Hozzátette, hogy a kampány sikeréhez hozzájárultak a szakértők és a bevont influencerek is, akik minőségi, a fiatal felnőtteket érdeklő tartalmakkal segítették a kampányt, mint például az influenszerek saját történeteit bemutató kampányvideó.
Tudatos fesztiválozástól a mindennapi praktikákig
A kampány legfontosabb elemeit a fiatal felnőttek számára készülő, az italmertek.hu weboldalon elérhető szakértői tartalmak és kvízek adták. Antal Emese dietetikus, szociológus és Porkoláb-Minarik Annamária klinikai szakpszichológus, mindfulness oktató több szakértői tartalommal segítette a kampányt. Ezek az okos fesztiválozástól az alkoholfogyasztással kapcsolatos mindennapi praktikákig terjednek.
„Az első, és talán legfontosabb lépés a tudatosság „bekapcsolásához”, a megfigyelés. Megfigyeljük azt, hogy hol, mikor, kivel, mennyit és hogyan iszunk. Mikor iszunk többet esetleg a kelleténél, hol vagyunk olyankor, kivel vagyunk, esetleg mi történt előtte, mit csináltunk, illetve hogyan érezzük magunkat az alkohol hatására. Ha ezeket megfigyeljük, és levonjuk a következtetéseket belőlük, akkor megfelelő mérföldköveink lesznek ahhoz, hogy tudatosak maradhassunk az alkoholfogyasztásunk terén, és kontrollált folyamattá változtathassuk azt” – összegzi a tudatos alkoholfogyasztással kapcsolatos mindennapi praktikákat Porkoláb-Minarik Annamária.
Antal Emese dietetikus szakember a másnaposság elkerülésének és az okos fesztiválózás módszereinek bemutatása mellett az észrevétlen kalóriákra is figyelmeztet. „Az alkoholos italokban bizony jelentős mennyiségű energiát találunk: 1 gramm alkohol 7,1 kcal-nak felel meg, azaz 4 cl pálinka 100 kcal energiát is jelenthet, de ugyanennyi csokilikőr elfogyasztásával 140 kcal-t viszünk be a szervezetünkbe. Ezért is fontos a tömény italokból is betartani a mértéket, hiszen az alkohol mellett eszünk is, abból származik igazán energia. Fontos még, hogy a pálinka, likőrök mellett és /vagy előtte vegyünk magunkhoz ételt, legyen, ami felszívja az alkoholt, ne „üssük ki” magunkat idő előtt, mielőtt elkezdődne a buli.”
További információk a kampányról:
Másnap máshogy kampány
Emlékezz az idei nyár fantasztikus élményeire!
Web, Instagram, Facebook, YouTube: Italmertek - YouTube





















