Nagy Borbála első nagyjátékfilmjét, a Mambo Maternicát beválogatták a február 2-8. között megrendezendő 45. Magyar Filmszemle versenyprogramjába, így ott lesz a film hazai premierje. A három, egy-egy döntés küszöbén álló nő történetét bemutató, Budapesten, Berlinben és Párizsban játszódó, az NFI Inkubátor programja támogatásával készült, magyar-német-francia koprodukció főszereplői Török-Illyés Orsolya, Sipos Vera, Székely Rozália és Schmied Zoltán.
A VOKE Vasutas Művelődési Ház és Vasutasok Otthona Pécsi Egyesülete 2010. április 23-25. között rendezi meg Pécsett a XI. Országos és Nemzetközi Vasutas Fúvószenekari Találkozót.
A fesztivál házigazdája a Pécsi Vasutas Koncertfúvós Zenekar, amely Pécs2010 EKF program hivatalos nagykövete. Az együttes mellett a fesztiválon részt vesznek Magyarországról a Békéscsabai Körösparti Vasutas Koncertfúvós Zenekar és mazsorett csoport, a Dunakeszi Koncertfúvósok, a Sásdi Városi Koncertfúvós Zenekar. Külföldről Erdélyből – a Kézdivásárhelyi Tanulók Klubja Fúvószenekar és mazsorett csoport –, illetve Ausztriából – Linzi Vasutas Fúvószenekar – érkeznek zenészek a fesztiválra.
Április 24-én délelőtt 9 órától a ZenePark ad otthont (Pécs, Felsőmalom u. 9.) a fesztivál hivatalos programjának. A szombati hangversenysorozat keretében a ZeneParkban minden fúvósegyüttes szabadon állíthatta össze koncert programját, egy megkötése volt a szervezőknek: a hivatalos Erkel évre való tekintettel minden zenekarnak elő kell adnia Erkel Ferenc Palotás című művét, amelyet a szakmai zsűri értékel. A szombaton késő délután a hat fúvószenekar közösen mazsorettekkel kísérve – terveink szerint – a felújított Széchenyi téren ad koncertet, többek között a Hunyadi, Kossuth, Centenáriumi induló fog felcsendülni.
Vasárnap délelőtt a város különböző felújított közterein adnak harmincperces térzenét a fesztivál résztvevői. A találkozó minden hivatalos programja térítésmentesen megtekinthető.






















