Az elmúlt évek legizgalmasabb és legváltozatosabb tartalom kínálatával készül 2025-re a Warner Bros. Discovery streaming platformja, a Max.
Hat órányi ingyenes megakoncert hazai sztárokkal, feltörekvő tehetségekkel, közös zenéléssel – erre számíthatunk október 8-án, Budapesten, a Szabadság téren. A Yettel Stage platform azzal a céllal hozta össze a befutott zenészeket a zenei pályájuk elején járó bandákkal, hogy lendületet adjon a kezdőknek, a „nagyok” támogatásával. A színpadon Majka, a Punnany Massif, a Margaret Island, valamint Perrin, a Kacaj és a The Pontiac.
A Yettel Stage program keretében három, a legkülönbözőbb stílusterületekről érkező elismert hazai előadót kértek fel, hogy ajánljanak olyan tehetségeket, akiknek szívesen egyengetnék az útjukat. A kezdeményezés különlegessége egyrészt, hogy egy-egy hazai sztár a felkarolt zenekarral együtt koncertezve népszerűsíti a pártfogoltját, másrészt a kérés az volt, hogy olyan zenekart válasszanak mentoráltjuknak, akikkel közös régióból, akár egy városból származnak.
Így állt össze tehát a három pár. Majka a hazai a soul és funky szcéna egyik legfiatalabb és legkarakteresebb képviselőjét, Perrint karolta fel, hogy felesleges maníroktól mentes dalaival a 80-as évekbe repítse vissza a nagyközönséget. Az ózdi hős így nyilatkozott: “Örülök, ha valami a tehetségtől hangos, a Yettel Stage kezdeményezése éppen ilyen. Komoly felelősség is ez, hiszen telt ház előtt játszani hatalmas lehetőség és motiváció is egy fiatalabb bandának. Szívesen állok jó ügyek mellé, ez a közös munka pedig Perrinnek jelentős ismertséget hozhat.” Perrin szerint is hatalmas lehetőség ez a kezdeményezés a fiatal zenekaroknak. “Ebben a szakmában kezdőként nagyon nehéz anélkül kitörni, hogy egy ilyen, vagy hasonló szituáció ne történjen meg” – tette hozzá a Perrin, a közös koncertezés jelentőségéről.
Manapság hiába a tehetség, ha nincs, aki megadja az első lökést. Ezért is fontos a bluesos dallamokból építkező The Pontiac-nak, hogy őket karolta fel a Margaret Island, hisz’ így még nagyobb közönség előtt mutathatják meg magukat. ”Rengeteg izgalmas magyar zenekar van, szuper lenne, ha minél többet megismerne a közönség. A The Pontiac amerikai, blues-os zenéje magyar nyelven nagyon ritka. Úgy érzem, van közönségük, csak még nem kaptak elég fényt. Ennél a projektnél megtapasztalhatták, hogy milyen egy klipforgatás, egy koncertre készülni, és milyen, amikor az embert egész nap nyüstölik, interjúztatják stb., ami hozzá tartozik az egészhez ” – mondta Lábas Viki, a Margaret Island énekesnője. „A klipforgatáson például ez volt az első élményünk, hogy milyen az, amikor megmondják, mit, hogyan csináljunk és nagyon jó érzés volt, hogy ennyire foglalkoztak velünk” - mondják a The Pontiac tagjai.
Van hét srác, akik a zene szeretetétől vezérelve úgy döntöttek, hogy megmutatják, igenis elfér egymás mellett az autentikus népzene és a pop. Így alakult meg a Kacaj zenekar, akikre a növekvő népszerűség mellett a Punnany Massif is felfigyelt. “Az elmúlt 20 évben számtalan dologgal találkoztunk már a magyar zeneiparban és úgy gondoljuk, szinte kötelességünk segíteni a még kevésbé ismert, ámde tehetséges bandáknak – vagy tapasztalatainkkal, vagy azzal, hogy megosztjuk velük a színpadot” – mondták a Punnany tagjai. “A Kacajt azért is választottuk, mert a magyar népzene autentikáját formálja mai nyelvre érthetően, mai fiataloknak, mai hangzással.” A Kacaj is nagy dobbantónak tartja ezt a lehetőséget: “Számunkra a Yettel Stage azt adja, hogy kicsit bepillantást nyerünk abba, hogy mi lenne, ha marha nagyban lennénk” – mondják a zenészek.
“A telekommunikáció erejét szeretnénk megmutatni a Yettel Stage zenei platformmal azáltal, hogy összekötjük a tehetséget a hírnévvel, valamint a digitalizációt a személyes találkozás varázsával. Ugyanezt a célt szolgálja az Akvárium klubbal most indult együttműködésünk is. Budapest ikonikus kulturális színteréről van szó, ahol a kitűnő minőségű mobilhálózatunk mellett – támogatóként – ingyenes wifi-vel és mobiltöltő-állomással segítjük magasabb szintre emelni a látogatói élményt” – mondta el Dolezsai Gergely, a Yettel márka- és marketingkommunikációs igazgatója.
A zenei platform célja tehát, hogy országos ismertséghez segítse a tehetséges előadókat a digitális eszközök és a rutinos zenei alkotók tapasztalata által. A program idén nyáron egyedülálló, ingyenes koncertsorozattal indult, és a három feltörekvő zenekar a kommunikációs támogatás mellett egy-egy videóklipet is kapott. A klipek már láthatóak is: valamennyi vezérfonala egy utazás – hol képletesen, hol pedig ténylegesen utaznak benne a zenészek. Életképek láthatók számukra kedves helyszínekről: beköszön a pécsi próbaterem, a kisvárosi panelvilág vagy épp a balatoni táj, a helyek, ahonnan a zenekarok indultak.
A zenei platform pedig október 8-án csúcsosodik ki a Szabadság téren, az ingyenes Yettel Stage 5G Koncerten, ahol fellép Majka, a Margaret Island, a Punnany Massif, a Kacaj, Perrin és a The Pontiac, a koncert pedig a Yettel 5G hálózata segítségével online streamen is követhető lesz a Yettel Facebook-oldalán.