2010. április 27-én kedden, 18 órakor Döbröntei Zoltán, festőművész nyitja meg Simon Zsolt József porcelántervező művész "Szirmok" című kiállítását.

Ha végigtekintünk azok során, hogy honnan merít inspirációt a szobraihoz, akkor láthatjuk, hogy aközött, ami az alkotásra sarkallja és aközött, amit alkot, nincs sok hasonlóság. Nem természeti képződmények azok, amik formálásra inspirálják, még ha tárgyai természeti képződményeket, mint előképeket sejtetnek is. Hogy valami új tárgy elkészítésébe fogjon, arra mindig emberi alkotások adnak számára lendületet. Talán nehezen hihető, hogy munkáihoz román kori festmények, vagy reneszánsz épületek nyújtanak inspirációt. Persze nem is azokat formálja át, hanem lebomlanak benne, mint étel az ember legmélyebb zugaiban, hogy aztán valami teljesen más épülhessen fel belőlük. Csodálja az emberi alkotásokat, és legyen az zene, regény, festmény, tudományos, vagy vallási világkép amivel találkozik, alkalmat adnak, hogy olyasmivel találkozzon, aminek a szépsége lenyűgözi, ami megrendíti igazságával, vagy elbűvöli jóságával.

©Simon Zsolt József: Szirmok
14 év óta óta - CSEPPEK.hu.

Természetesen ugyanígy a szakmájában született alkotások is lelkesítik, vagy az anyag maga. Sokszor egyszerűen csak nem tud meglenni a nélkül, hogy létrehozzon egy bizonyos felületet, és aztán elmerüljön a nézegetésében. Sokszor nézi újra régi rajzait, régebbi munkáiról készült fotókat, firkáit, és a szobrait néha előpakolja, hogy szemtől szembe álljon a folytatandókkal. Olyanok ezek neki, mint a kemencében másnap reggel is izzó parázs. Folytonosságot jelentenek számára, és emlékezetet.

Ha szobrait tekintjük, akkor a már említett örömön kívül nagyon fontos számára három dolog. Az egyiknek inkább a kezeihez van köze. E szerint szereti kihívás elé állítani a kézügyességét, tehát egyfelől olyasmit készít, amit nem egyszerű kivitelezni. Másrészről kicsit tornáztatja az agyát, hogy valami furfangot vigyen bele. Harmadszor pedig fontos, hogy ami elkészül, arra lehessen mondani, hogy szép. Persze nem úgy ül le a tárgyaimhoz, hogy mindezeket sorba veszi, és kipipálja, ha megoldotta őket. Ezt inkább abból a visszatekintésből nyeri, amivel az alkotás után fordul a munkáihoz. Nem erőszakkal kerültek a folyamatba, hanem felgyülemlett képességekként és szemléletként, amelyek élete egyéb részeiben is jelen vannak. A tárgyak végül, mint a természet részei tárulnak elénk.