Légy diákzsűri tag május 27 – június 1. között a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon! A diákzsűribe idén is nyílt felhívásban keresik azt a hat hazai vagy határon túli főiskolást vagy egyetemistát, akik rajonganak az animációs filmekért és szívesen és felelősségteljesen döntenek a 17. KAFF díjazottjairól. Nem feltétel, hogy filmes szakirányú tanulmányokat folytass.
Pécsett nem áll meg a kultúra, sőt!
Novemberben színház, koncert, tánc, grafikai fesztivál, slam poetry, stand up comedy, ismeretterjesztő előadás és irodalmi est is szerepel a Zsolnay Örökségkezelő NKft. kínálatában.
Zsolnay Negyed
Mucsi Zoltán főszereplésével érkezik az E78-as terembe november 6-án Martin McDonagh: Leenane szépe című darabja, a Zsolnay Színház következő előadásán. November 10-e táncos nap lesz: délelőtt ingyenes táncfoglalkozás várja a szépkorúakat a Szenior tánc keretében a Herkules Műhelyben; este pedig Bergics Andris és barátai a budapesti moldvai szcéna ismert zenészeivel muzsikálnak fergeteges hangulatú moldvai táncházat.
November 12-én érkezik Kiss Tibi, Vastag Gábor és Gábor Andor UFO az Aranyakkord keretében. Az Aranyakkord egy kísérleti műhely, dalkeltető, játék a zenével és a szöveggel. Sajátságos pszichedelikus-akusztikus hangulat, hangzásvilágát éppúgy jellemzi az utcai poros romantika, mint az éteri csilingelések.
Mocskos nyelvvel feleselek című, dupla dumaszínházi estjével érkezik november 16-án Pottyondy Edina, 17-én pedig a Coltrane Legacy lesz a Metronóm Jazz Klub vendége. A formációt Orbán György, Magyarország egyik legjobb bőgőse hívta életre, céljuk, hogy továbbvigyék az amerikai legenda, John Coltrane zenei örökségét.
November 19-én Kowalsky meg a Vega koncert, 23-án TRACCS! Sebestyén Balázzsal, 25-én Vizin táncház várja az érdeklődőket, míg 26-án két ifjú énekes, Tatai Kata és Kusnyér Anna estje hallható. November 30-án irodalmi est lesz: Válogatás Örkény István és Esterházy Péter írásaiból - Mácsai Pál, Máté Gábor és Lukács Miklós előadásában.
Kodály Központ
November 7-én a Budapest Klezmer Band zenél Bíró Eszter vendégszereplésével, 19-én pedig a Budapest Bár lép színpadra Pokorny Liával. (lásd fotó) Emellett lesz többek között Voisingers koncert, fúvós-, gyerek- és komolyzenei programok, valamint egy rockmusical.
Művészetek és Irodalom Háza
Ingyenes darab látható november 7-én az OSZIP Pécsi Színészképzés 14. évfolyamának előadásában, Piranhák címmel.
November 16-án jön a Sopianae Slam Poetry Klub – Kerekasztal-beszélgetés: „Kreativitás és függőség" témában. Ugyanezen a napon tart előadást Prof. Horváth Gábor az Egy kis esti fizika sorozat keretében, Miért keletre néznek a napraforgó-virágzatok? címmel.
A Pécsi Galéria Archívum: A Kismányoky Univerzum VI. részében Kismányoky Károly művészettelevíziós műsorai kerülnek fókuszba november 22-én.
Pécsi Galériák
November 10-én indul a GraphicPécs2022 – nemzetközi grafikai fesztivál. Tervezőgrafikai kiállítások, szakmai beszélgetések, könyvbemutatók várják a grafika szerelmeseit. Négy kiállítótérben – m21 Galéria, Pécsi Galéria, Martyn Galéria, Nádor Galéria – nyílik kiállítás a fesztivál keretében, sőt, az m21 Galériában három tárlat lesz látható. Olyan kísérőprogramok színesítik a rendezvényt, mint a Filmfőcímek éjszakája, ahol Laure Chapalain párizsi motiondesigner vetít filmfőcímeket a '30-as évektől napjainkig.
Ókeresztény Mauzóleum
Pécs meghatározó történelmi korszakain vezeti végig a résztvevőket hétvégente az Időutazó séta, míg a Séta az Ókeresztény Mauzóleumban című program során az 1600 éves, festett sírkamra titkait ismerhetik meg.
Részletek itt.