Az elmúlt évek legizgalmasabb és legváltozatosabb tartalom kínálatával készül 2025-re a Warner Bros. Discovery streaming platformja, a Max.
VII. TEXHIBITION a FUGA Budapesti Építészeti Központban.
A hetedik alkalommal látható válogatásban a hazai textilművészek újdonságai mellett a Hollandiában élő magyar származású Lénárd Ilona munkái is szerepelnek a február 3-26-ig nyitva tartó kiállításon a FUGA-ban.
A 2015-ben Szigeti Szilvia Ferenczy Noémi-díjas textilművész kezdeményezése nyomán megvalósult TEXHIBITION elsődleges célja, hogy felhívja a figyelmet a textiliparra, a területen tevékenykedő tervezőkre és a műfajban rejlő kreatív lehetőségekre. A felkért dizájnerek és gyártók szoros együttműködésében prototípus-kollekciók valósulnak meg, amelyeket a projektben részt vevő tervezők később szabadon felhasználhatnak, illetve közösen keresik a további értékesítési, fejlesztési lehetőségeket, nemzetközi kapcsolatokat. Az aktuális újdonságok egy részét hagyományosan a Határtalan Design kiállítás keretében láthatta először a nagyközönség tavaly ősszel a Kiscelli Múzeumban.
A TEXHIBITION keretében az eltelt hét évben több, mint 70 textiltervező közel 250 különféle minta- és színvariációból álló prototípus-kollekciója jött létre, amelyben jó néhány gyártó működött közre. A különféle stílusirányzatokat képviselő iparművészek – jacquard- és nyüstös szövéssel, transzfer- és digitális nyomással készülő – lakástextíliái mellett egyedi munkák is láthatók a kiállításon. A kezdeményezés a generációk közötti párbeszéd elősegítésére is törekszik, hiszen a tapasztalt tervezők mellett minden évben 4-5 pályakezdő fiatal is meghívást kap a részvételre.
Idén 25 alkotó munkái kaptak helyet, amelyek kivitelezésében a Meritum Kft. - Aste Bútorszövet és Lakástextil, a Csárda Tex Kft. és a Lénárd Zászlókészítő Kft. vett részt. A gyári technológiákra tervezett textilek mellett – Munkácsi Gábor, Pájer Emília és Vereczkey Szilvia egyedi alkotásain kívül – Balázs Viola 2013-ban Határtalan Design díjat nyert munkája is szerepel a kiállításon.
A TEXHIBITION minden évben meghív külföldi alkotókat is; idén a magyar–holland származású vizuális művész, Lénárd Ilona kap bemutatkozási lehetőséget. A dizájner egyetemistaként Budapesten színészi tanulmányokat folytatott, később szobrászatot tanult. 1983 óta dolgozik együtt Kas Oosterhuis építésszel, és a vele folytatott közös munka hatására fordult az interdiszciplináris alkotói folyamatok felé. Különféle művészeti területeken átívelő műveket készít: intuitív komputeres skicceket, festményeket, szobrokat. Építészekkel együttműködve interaktív tereket alkot, absztrakt kalligrafikus festményeket fest, szőnyegeket tervez, és újabban robotokkal kivitelezett festményeket is készít. A kiállításon az Omniverse kárpitok szerepelnek, melyek a művész absztrakt akrilfestményeinek digitalizált változatai alapján készültek a tilburgi Textielmuseum Textiellabjában.
Az összművészetiség jegyében a projekt idén harmadik alkalommal működik együtt az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivállal, a Hermina Alkotócsoporttal és komolyzenészekkel. Ezúttal a FUGA tereiben a kiállított textilek nyújtanak inspirációt és egyben kulisszát a megnyitón megvalósuló minikoncerthez, amelyen Dolfin Balázs (cselló) és Radnóti Róza (zongora) előadását hallhatja a közönség. A megnyitó előtti estén, február 2-án 19:30-kor az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál „BIO feat. Murayama x TËRÏDÖ -Mozdulat kották” című előadására szintén a TEXHIBITION kiállítás terében kerül sor.
Kiállítók:
Adorján Éva, Balázs Viola, Bognár Bettina, Csíkszentmihályi Réka, Györfi Angéla Fanni, Horváth Evelin, Kanics Márta, Katona Dorottya Júlia, Kollár Ágnes, Koós Daniella, Lőrincz V Gabi, Molnár Viktória, Munkácsi Gábor, Pájer Emília, Regős Anna, Ruttka Andrea, Söptei Eszter, Szigeti Szilvia, Tóth Fanni, Ujváry Berta, Vereczkey Szilvia, Vető Márta, Zimonyi Gwendolin
Vendég kiállító: Lénárd Ilona (NL-HU)
Kiállításmegnyitó: 2023. február 3. 18:00
A kiállítást Kas Oosterhuis, építész nyitja meg.
FUGA Budapesti Építészeti Központ
1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5.
Nyitva tartás 2023. február 3-26.: szerda – vasárnap 14:00 – 19:00
Ingyenesen látogatható.
Tárlatvezetés: Február 16. 17:00-19:00 óra között a kiállító művészek részvételével
A tárlat a Határtalan Design kiállítás és rendezvénysorozat része, az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivállal közös kommunikációban és programokkal valósul meg.