Az elmúlt évek legizgalmasabb és legváltozatosabb tartalom kínálatával készül 2025-re a Warner Bros. Discovery streaming platformja, a Max.
Sajtónyilvános évadzáró társulati ülést tartott a Karinthy Színház.
A villamossal érkezőknek megkönnyítette a tájékozódást, hogy az eddig Csóka utca néven ismert megálló, idén hivatalosan is megkapta a városvezetéstől a Karinthy Színház megálló nevet. A budai teátrum több hasonló sikert mondhat magáénak az idei évadban. Az új vezetés a terveihez híven, számos olyan előadás bemutatását vállalta, amelyeket még Magyarországon nem láthatott a közönség. Az ősbemutatók mellett természetesen olyan darabok is műsorra kerültek, illetve műsoron maradtak, amelyek tovább viszik Karinthy Márton szellemi örökségét, és a korábbi években már elnyerték a közönség szeretetét.
A 10. Színházi Olimpia keretein belül a színház életre hívta a Nemzetközi Történetmesélő Fesztivált, melynek a Kossuth díjas ének- és mesemondó Berecz András volt a szakmai vezetője. Az eseményre négy ország történetmondói hozták el hazájuk kultúráját a meséiken keresztül. Számos vendégelőadást is befogadott a színház, és a határon túlról is érkeztek társulatok, melyek mind színesítették a repertoárt. Több család-fókuszú programot szervezett idén a színház, mint például a 3 napos musical tábor, amely 11-14 éves gyerekeket avatott be a színház és musical világába, és a fiatalok betekintést nyerhettek a kulisszák mögé. Gyereknapra kulturális programokkal és játékokkal készült a teátrum hátrányos helyzetű és családon kívül nevelkedő gyermekek részvételével.
A sajtónyilvános évadzáró eseményen Olt Tamás igazgató elmondta, hogy izgalmas és eseményekkel teli, és nagyon sikeres 41. évadot tudhat maga mögött a színház. Több mint 25 %-kal nőtt a nézők száma ebben az évadban. A direktor büszke arra, hogy a színház teljesíteni tudta vállalását: A „Karinthyságot” megőrizve, friss energiákkal feltöltve, egy mai színházi nyelvet képviselve újult meg a teátrum. Az új irányvonal szellemiségében olyan kortárs, nemzetközi élvonalban jegyzett szerzők művei kerültek bemutatásra, mint az Imigyen szóla Luis de Funes, melyet Valére Novarina, a francia alkotóművészet kiemelkedő alakja írt és rendezett, vagy Amélie Nothomb regényadaptációja, az Ördögi kozmetika, melyet Ilja Bocsarnikovsz, a sokoldalú fiatal lett származású rendező állított színpadra. Mindkét előadás hatalmas sikert aratott a nézők körében, csakúgy, mint az Olt Tamás és Valcz Péter által jegyzett Bodrogi Gyulára írt Nagymester, a két szerző rendezésében, és A bűvös szék című Karinthy- adaptáció, melyet Olt Tamás alkalmazott színpadra. Berettyán Nándor rendezésében képviselte a klasszikus színházirodalmat Carlo Gozzi műve A szarvaskirály, amely a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban jött létre. A direktor, mielőtt kihirdette az új évadot, több örömteli újdonságról is beszámolt a színház életében.
Elkészült a stúdiószínpad, ami újabb lehetőséget nyújt úgy a kamara- előadások helyszíneként, és színházpedagógiai foglalkozások vagy monodrámák számára. A következő évadtól a Karinthy Színház új művészeti vezetője Ilja Bocsarnikovsz. A lett származású színművész-rendező nem ismeretlen a színházi életet figyelemmel kísérő nézők számára. A korosztályának egyik legtehetségesebb alkotója több nagy sikerű előadást rendezett számos külföldi színházban, és hazánkban.
Berettyán Nándor színész-rendező egyéb kötelezettségei mellett továbbra is részt vesz a színház életében. Eddigi kitartó, fáradhatatlan, alázatos munkájáért nagyon hálás a Karinthy Színház, és bíznak benne, hogy rendezőként, színészként és barátként még nagyon sokáig erősíti a csapatot. Olt Tamás elmondta, hogy a következő évadtól, önálló társulatot alapít, ami óriási mérföldkő a Karinthy Színház életében. Az alaptársulatot a következő művészek alkotják:
Balázs Andrea, Dobra Mara, Karácsony Gergely, Kovács Vecei Fanni, Németh Gábor, Mikecz Estilla, Mohácsi Norbert és Lux Ádám.
A teátrum vezetősége megalapította az Örökös tagságot, mely kitüntetést első ízben Egri Kati Jászai Mari-díjas színésznő, és Szacsvay László, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló művész vehetett át. A hagyományokhoz híven idén is kiosztásra kerültek a közönségdíjak. Az évad legjobb előadása címet a Nagymester kapta. Balázs Andrea vehette át a legjobb színésznőnek járó díjat. Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-, és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes és Kiváló művész volt a Karinthy Színház nézőinek kedvenc férfi színésze.
Az idei évad első bemutatójára - az eddigiektől eltérően korábban - már szeptember elején sor kerül. Várhatóan az ősz első napján, Karinthy Márton születésnapján mutatja be a színház William Shakespeare tragédiáját, a Hamletet, Ilja Bocsarnikovsz adaptációjában és rendezésében, Dobra Mara, Bokor Barna és Karácsony Gergely főszereplésével. Egy új, izgalmas színházi projekt keretén belül, új térbe helyezve szeptemberben visszatér Roberto Athayde Margarida asszony című monodrámája Balázs Andrea főszereplésével, Böhm György rendezésében. A szétszórt, riadt, erőszakos, perverz, akarnok, szeretetéhes, komplexusokkal teli tanárnő „biológia órájának” a színház újonnan átadott játszóhelye, az új Stúdióterem ad otthont.
Októberben várható az évad második bemutatója. Berettyán Nándor átdolgozásában kerül színpadra az Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilona című zenés mesejáték. Az előadás főbb szerepeiben Karácsony Gergely, Kovács Vecei Fanni, Lux Ádám és Dobra Mara lép színpadra. Peter Quilter brit drámaíró Bestseller című zseniális komédiáját Magyarországon először, idén decemberben a Karinthy Színház mutatja be a hazai közönség számára. Az egyik legnépszerűbb élő színdarabíróként számontartott Quilter vígjátékát Alexey Zolotovitskiy rendezésében láthatja a nagyérdemű. Főbb szerepekben: Vándor Éva, Mohácsi Norbert, Mikecz Estilla, Mészáros András. Az idei sűrű évad nem tette lehetővé a premiert, de 2024. januárjában végre bemutatásra kerül a Vonó Ignác, Verebes István rendezésében. Fejes Endre komédiájában a címszerepet Előd Álmos, Özvegy Mák Lajosné karakterét Balázs Andrea alakítja. Stílszerűen februárban, a szerelmesek havában érkezik a Lemons Lemons Lemons Lemons Lemons, egy „szerelmi történet, amitől elakad az ember szava”. A manchesteri dráma- és forgatókönyvíró színműve a londoni West End színpadáról érkezik a Bartók Béla úti teátrum színpadára, szintén először Magyarországon Olt Tamás rendezésében. Főszerepben: Mikecz Estilla és Mohácsi Norbert.
A Karinthy színházban a jelenleg futó előadások is műsoron maradnak.