Európa újra mozizni megy!” – Tizedik alkalommal rendezik meg az egyik legnagyobb összeurópai filmünnepet, amelyen tavaly 40 ország 700 mozijában több mint 90.000 néző vett részt.

Edda akusztik Gödöllőn.
Ezernyi érzés, megannyi emlék csap össze július 21-én a Gödöllői Király Kastély udvarában, hiszen nem elég, hogy az ország egyik leginkább léleknyitogató rockzenekara, az Edda Művek zenél majd a nyári éjszakában, ráadásul mindezt akusztikus felállásban teszik, egyszerű vallomássá csupaszítva a dalaikat.
Pataky Attila mesélt a közelgő koncert kapcsán:
„Réges-régen mi voltunk a legelső rockegyüttes itthon, akik meg merték lépni, hogy a hangot letekerve, akusztikus verzióban adják elő a nótáikat. Érzékeny történet ez, mert egy unplugged bulinál az addigi távolság egyszer csak megszűnik a közönség és zenész között, és többé nem fednek el a fények, meg a hangerő, itt nem lehet mellébeszélni, mert egyértelműen hallatszik, ki mit tud kihozni magából, meg a hangszeréből.” – meséli Attila, majd hozzáteszi, hogy ezt a legelső alkalmat legalább negyed százada, maga Zorán rendezte, és a televízió is közvetítette - sőt, a csapat nem sokkal később, nagyon fiatalon elhunyt gitárosa, Kun Peti is játszott ezen a bulin.
„Egyszerűen beleszerettünk a műfajba, mert annyira egyszerű, és közben annyira nagyszerű is. Azóta az elmúlt évtizedekben minden évben vannak alkalmak, ahol mindenféle nagyzenekari fellengzősség nélkül, ilyen puritán egyszerűséggel adjuk elő a repertoárt. És összességében kiválóan működünk így is, hiszen ez a verzió kíméletlenül megmutatja az Edda Művek hitvallását is, hogy nálunk a zene az első, nincs rejtegetni valónk.”
Pataky Attila csapata amúgy legutóbb 2019-ben játszott a Grassalkovich- kastély udvarán, teltház előtt, és ebben semmi meglepő nincsen. A jövőre fél évszázadot ünneplő együttes élő legenda, a nevükhöz kötődő dalok pedig egytől-egyig megkerülhetetlen klasszikusok a hazai rocktörténetben – így az Álmodtam egy világot, a Hűtlen, vagy éppen a Kölyköd voltam csak pár azokból a szinte örökzöldnek számító tételből, amik kifejezetten jól állnak majd akusztikus feldolgozásban az impozáns kastélyudvarnak.
Dallamokban, érzelmekben, és műfajokban nem lesz hiány idén sem a gödöllői nyárban –az érzelmekkel teli klasszik’ rock után július 22-én az egyedülálló zenei kozmoszba szippantó, szimfonikus metalkoncert, a Leander Oktett produkciója veszi át a stafétát az Edda Művektől.
A koncertek dátumai:
2023. július 21. Edda Művek akusztikus koncert
2023. július 22. Leander Oktett





















