Légy diákzsűri tag május 27 – június 1. között a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon! A diákzsűribe idén is nyílt felhívásban keresik azt a hat hazai vagy határon túli főiskolást vagy egyetemistát, akik rajonganak az animációs filmekért és szívesen és felelősségteljesen döntenek a 17. KAFF díjazottjairól. Nem feltétel, hogy filmes szakirányú tanulmányokat folytass.
Tánc-cirkuszi felfordulás egy részben 6-96 éves korig a Városmajori Szabadtéri Színpadon.
Július 31-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon látható a RAMAZURI című élőzenés tánc-cirkuszi felfordulás. A RAMAZURI újszerűségével, derűjével és magával ragadó lendületével egy év alatt a Társulat egyik legnépszerűbb produkciója lett, melyet közel tízezer ember látott már. A Duda Éva Társulat ezzel az esttel elrugaszkodik a táncszínházi világ új dimenziójába: egy olyan univerzumba invitálják a nézőt, ahol a kezdés pillanatában eltűnik az idő és élvezheti a pezsgő kalandot. Egyedi, megismételhetetlen percek várják a közönséget az előadáson, mert mulatságnak mindig lennie kell!
A RAMAZURI látványos, élőzenével kísért és akrobatikai elemekkel tarkított tánc-cirkuszi kavalkád, melyben derűs és szellemes koreográfiák követik egymást. Újszerűségével, derűjével és magával ragadó lendületével egy bő év alatt a Társulat egyik legnépszerűbb produkciója lett, melyet már több mint 10 ezer ember látott különböző országokban és városokban.
Humor és dráma kéz a kézben jár, miközben egyformán vannak jelen szelíd és harsány megoldások, elegancia és komédia, valóság és fantasztikum. Az előadás egyik fő eleme a látvány, melyben speciális eszközök adnak lehetőséget meghökkentő mozdulatok és egy különleges formavilág kibontakozásának. Farkas Izsák és Szarvas Dávid élőzenei duója pedig garantálja a teljesen egyedi karneváli hangulatot, melyben az elektrowsing, az etno, a jazz és hip-hop irányzatok is megjelennek. Trailer itt.
A Duda Éva Társulat ezzel az esttel elrugaszkodik a táncszínházi világ új dimenziójába. Olyan szavakon túli univerzumba invitálnak, ahol a kezdés pillanatában eltűnik az idő és élvezhetjük a pezsgő kalandot. Egyedi, megismételhetetlen percek az élet ünneplésére, mert mulatságnak mindig lennie kell!
2023. július 31., 20:00 – Városmajori Szabadtéri Színpad
Alkotó táncművészek: Eleonora Accalai, Bundschuh Vera, Deák Kristóf, Dragos Dániel, Füzesi Csongor, Ivanov Gábor, Kovács Mátyás, Nyeste Adrienn, Pataki Noémi, Szilvási Anna
Zeneszerzők és előadók: Farkas Izsák, Szarvas Dávid
Díszlet: Duda Éva
Jelmez: Kiss Julcsi
Fénytervező: Pető József
Trénerek: Csuzi Márton, Lakatos Leonetta, Lennart Paar, Ott Olivér, Újvári Milán, Zoletnik Zsófia
Koreográfus asszisztensek: Csák Beatrix, Vitárius Orsolya
Produkciós vezető: Huszár Ágnes, Produkciós menedzser: Vodál Anita
Rendező – koreográfus: Duda Éva
Bővebb infó itt.
(fotó Gordon Eszter)