„Én még sose csináltam ilyet” – mondhatja Amber Midthunder, a Novokain című akcióvígjáték női főszereplője. Mármint eddig nem alakított romantikus hősnőt, pedig van már mögötte pár fontos szerep. Ezek közül kiemelkedik a nagy kritikai és közönségsikert aratott Préda, ahol magával a földönkívüli Ragadozóval szállt szembe, ráadásul túl is élte a mások számára oly végzetes találkozást.

Ezen a héten három alkalommal is lehetősége lesz a közönségnek bepillantani abba, hogyan is készül egy előadás a Miskolci Nemzeti Színházban.
A csárdáskirálynő, A tatárok Magyarországban és a Hedda Gabler előadások után érdemes a nézőtéren maradni!
A Revizor kritikai portállal együttműködve a Miskolci Nemzeti Színház évek óta tart szakmai beszélgetéseket, melynek keretében Csáki Judit és Jászay Tamás kritikusok segítségével minden érdekességet elárulnak az adott előadás alkotói a darabról, annak születéséről, nehézségeiről, és persze minden érdekes kulisszatitokba is beavatják az érdeklődő nézőket. Ezen a héten három ilyen alkalmat is kínál a miskolci teátrum, így a vastaps után nem érdemes rögtön a kabátért rohanni a ruhatárba.
Kedden, november 14-én a 18 órakor kezdődő A csárdáskirálynő operett után avatja be a nézőket az előadás részleteibe Béres Attila igazgató, az előadás rendezője, és persze a darab színművészeitől is lehet kérdezni. A beszélgetés moderátora Csáki Judit. A csárdáskirálynő előadás 18:00 órakor kezdődik, a beszélgetés az előadás után 15 perccel, kb. 21:45-kor veszi kezdetét a Nagyszínházban.
Csütörtökön, november 16-án A tatárok Magyarországban (lásd fotó) előadást vesézi ki Jászay Tamás segítségével a miskolci közönség. Szőcs Artur rendező, Cser Ádám zeneigazgató, az előadás zeneszerzője, valamint a színművészek is elárulnak minden érdekességet az előadásról, amellyel kétszáz évvel ezelőtt megnyílt a miskolci teátrum. A tatárok Magyarországban előadás csütörtökön 18:00 órakor kezdődik, a beszélgetés az előadás után 15 perccel, kb. 19:45-kor veszi kezdetét a Nagyszínházban.
Pénteken a közönség a Rusznyák Gábor rendezésében készült hedda gabler című előadásról tudhat meg mindent, amire csak kíváncsi. Csáki Judit ezen az estén is kifaggatja a rendezőt és a színművészeket az előadás keletkezésének körülményeiről, próbafolyamatról, és persze a nézőknek is teret ad, hogy kérdezzenek bátran az alkotóktól. Pénteken a hedda gabler előadás 19:00 órakor kezdődik, a beszélgetés az előadás után 15 perccel, kb. 21:00 órakor veszi kezdetét.
Annak sem kell aggódni, akinek az előadásokra nincs jegye, az előadás utáni beszélgetésre a belépés ingyenes!
(fotó Éder Vera)