Az elmúlt évek legizgalmasabb és legváltozatosabb tartalom kínálatával készül 2025-re a Warner Bros. Discovery streaming platformja, a Max.
A Pécs2010 EKF program részeként rendezi meg a Mecseki Erdészeti Zrt. június 25-27. között Európa kilenc országából érkező közel száz versenyző részvételével az 1. Nemzetközi Vadászkürtös Versenyt. A koncertekkel, térzenékkel teletűzdelt, mindenki számára nyitott versenyprogramot gasztronómiai fesztivál és folklór műsor is színesíti.
A verseny célja, hogy egy nemzetközi zsűri eldöntse, a Horvátországból, Szlovéniából, Ausztriából, Svájcból, Csehországból, Szlovákiából, Németországból, Lengyelországból és Magyarországról érkező közel 50 csapat és ugyanennyi szólista közül ki, kik a legkiválóbbak e ritka hangszer megszólaltatásában. A mindenki számára nyilvános versenyen az összes csapatot és szólistát a nemzetközileg elfogadott rendszer szerint minősít a zsűri a város különböző közterületein.
Mint azt Szijártó Tibor szervező elmondta, a pénteken este nyolc órakor az Expo Center Pécs épületében megtartandó, nyilvános koncert másnapján reggel nyolc és délután négy óra között vívnak meg egymással csapatok és szólisták a Színház téren és a Jókai téren. Eközben a Kossuth téren is kivetítőn figyelhetik az érdeklődők az éppen aktuális darabokat az érdeklődők. A rendezvények nyilvánosak és ingyenesek, kivéve a 25-i koncertet, melyre jegyeket a Zrt. központjában lehet megvásárolni.
A Kossuth téri helyszínhez kapcsolódik egy valószínűleg sokak által várt programelem is, hiszen a belváros nemrégiben átadott új terén a verseny ideje alatt és a díjkiosztót követően a látogatókat gasztro-fesztivállal és színes folklórműsorral várják. Ezzel kapcsolatban Szijártó Tibor azt mondta: itt bárki belekóstolhat a különféle, szarvasból és vaddisznóból készült vadételekbe, miközben időről időre népzenei produkciók csendülnek fel a háttérben.
A rendezvény zárása vasárnap délelőtt lesz a Pécsi Bazilikában, ahol Hubertus-misével várják a hívőket. Ezt követően 11 órától a versenyen résztvevő csapatok fellépésével a Széchenyi téren térzenében gyönyörködhetnek az érdeklődők. A háromnapos rendezvény során számos különlegesség várja az érdeklődőket, például a Széchenyi téren vasárnap az egyik kürtegyüttes havasi kürtön fog játszani, a gálaműsor keretében fellép a Csillag születik című TV-műsor egyik döntőse a Strokes együttes.
Részletes program:
2010. június 25.
- 20.00: Nemzetközi Vadászkürtös Koncert, helyszín: Expo Center
2010. június 26.
- 8.00-tól 16.00-ig: I. Nemzetközi Vadászkürtös Verseny Magyarországon, helyszín: Színháztér és Jókai tér
- 17.00-tól: Ünnepélyes eredményhirdetés és gálaműsor, helyszín: Kossuth tér
- 9:00-tól óriás kivetítőn a verseny eseményei és gasztrofesztivál vadételekkel (Kossuth tér)
2010. június 27.
- 9.30-tól: Hubertus Mise, helyszín: Pécsi Bazilika
- 11.00-tól: térzene a vadászkürtös verseny résztvevőivel, helyszín: Széchenyi tér