Pigniczky Réka rendezésében, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és az 56films gyártásában egész estés dokumentumfilm készült a legendás Kaláka együttesről - megalakulásuk 55. évében. A filmet az 56 Films gyártotta és forgalmazza.
A Pécsi Horvát Színházban nemcsak a világot jelentő deszkák adnak helyet kitűnő programoknak, hanem az intézményben megrendezett tematikus kiállítások mind inkább nyitnak a képzőművészetek felé is. A Tanac pedig mint a pécsi táncházak egyik legrégebbi részvevője, rövidesen a Színház térre várja a tánc és a horvát dallamok szerelmeseit.
A Vidákovics Szláven vezette Pécsi Horvát Színház a pécsi kulturális élet egyik fontos szelete felett őrködik. Az intézmény ugyanis nemcsak Pécs, mint kulturális értelemben (is) sokszínű város, hanem egész Európa egyetlen horvát nemzetiségi színháza. Így komoly a szerepe, hiszen a baranyai megyeszékhelyet a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program nyertes, A határtalan város című pályázatának írói a Balkán kapujaként definiálták.
A színház idén jócskán kiveszi a részét a képzőművészetekből, sőt, ezek társművészeteiből, így az építészetből és a fotóművészetből is. „Hónapról hónapra tematikus tárlatokkal jelentkezünk. A POSZT idején Malgot István szobrász-díszlettervező volt a vendégünk, ezt hamarosan egy horvát művész kiállítása váltja. Ezzel együtt nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy ne csak anyaországi, de a helyi, hazai horvát közösség képviselői is helyet kapjanak a színház falai között” – mondta a kiállítások projektgazdája, Fejős Miklós.
Fejős hozzátette: idén először, hagyományteremtő jelleggel meghívtak egy Derkovits ösztöndíjas fiatal művészt, ezt a jövőben is megteszik. A projektgazda szerint az ösztöndíjjal elismert tehetségekre odafigyel a szakma.
Ha már horvát kultúra: július 7-én a Tanac tart táncházat a Színház téren. A Szávai József vezette tánccsoport 1988 óta, azaz 22 éve minden egyes hónapban szervez táncházat, ezzel a mozgalom pécsi „nagy öregjének” számít. „A szerdai, Színház téri táncházak a Pécsi Kulturális Központ gondozásában jönnek létre. Ők vitték ki a táncházat oda, ahol tényleg sokan vannak, ők biztosítják a helyszínt, a reklámot. Mi július 7-én táncunkkal és állandó közönségünkkel járulunk hozzá ehhez a sorozathoz” – mondta Szávai József, a Tanac Kulturális Egyesület vezetője.
A Térzenék és táncházak a Színház téren a Pécs2010 EKF hivatalos programja. Június 30-án magyar, a július 7-ei horvátot követően pedig a nyár végéig zsidó, szerb, román, makedón, moldvai, balkán, végül, augusztus 25-én görög népzenére rophatják az érdeklődők.