Az elmúlt évek legizgalmasabb és legváltozatosabb tartalom kínálatával készül 2025-re a Warner Bros. Discovery streaming platformja, a Max.
Magyar zenekarok minden mennyiségben, több tízezer egyetemista és főiskolás, celebkemping – ezek és a megszokott jó hangulat várja a látogatókat 2010 legnagyobb hallgatói buliján. Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóját 2010. július 13–18. között rendezik meg a Pécs melletti Orfűn. A rendezvény pécsi sajtótájékoztatóján a fesztivál szervezői meséltek az idei EFOTT részleteiről.
Dévényi Tibi bácsi, a legidősebb EFOTT résztvevő és fellépő a pécsi EFOTT Cafe-ban fogadta a vendégeket. A házigazdák részéről Füziné Kajdy Zita, Orfű polgármester asszonya, Staub Ernő, Pécs Megyei Jogú Város Humán Főosztályának osztályvezetője, Jakab Bernadette, a Pécs2010 Menedzsmentközpont kulturális irodavezetője és Dajka Zoltán, az EFOTT főszervezője vállalta a felkérést, hogy tájékoztatja a sajtó képviselőit a rendezvényről.
A nagyszabású eseménysorozatot a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében rendezik meg, amelyet az idén jelentősen megnövekedett turistaszám mellett indokol az is, hogy Pécs egyetemi város, valamint már eddig is számtalan ifjúsági találkozónak és fesztiválnak adott otthont.
A polgármester asszony elmondta, nagyon büszke, hogy 2010-ben Orfűre költözik Magyarország legrégebbi fesztiválja, és a település minden támogatást megad annak érdekében, hogy a fesztivál látogatói kellemes emlékekkel távozzanak a helyről. Staub Ernő a pécsi városvezetés részéről megjegyezte, Pécs a fiatalok városa, ideális helyszín a bulizásra, városnézésre. Jakab Bernadett szintén javasolta Pécs felfedezését, amelyre minden fesztiválozónak lehetősége nyílik, hiszen az EFOTT buszok a város szívéből indulnak majd át Orfűre és vissza. Dajka Zoltán, a rendezvény főszervezője elmondta, az (Ifjúsági Ház tőszomszédságában található) EFOTT Café és a mellette lévő parkoló a fesztivál pécsi bázisaként szolgál, ahonnan folyamatosan közlekednek majd buszok a rendezvényre.
Július 13-18. között 10 színpadon közel 300 fellépő várja a főiskolásokat, egyetemistákat Orfűn, ahol a 0. napon a Ladánybene 27 jubileumi nagykoncertje, majd az azt követő napokon Ákos, a Quimby, a Tankcsapda és számos zenekar műsora garantálja a felejthetetlen bulizást. Dévényi Tibi bácsi minden nap fellép a fesztiválon: éjfél után retro zenével dobja fel a fiatalok kedvét. Az utolsó napon a hazai pályán játszó Kispál és a Borz búcsúzik a hallgatóktól.
Idén még egy különlegességre is számíthatnak a fesztiválozók. Az egyetemek és főiskolák közötti verseny eredményeképpen olyan sztárok érkeznek Orfűre, mint például Aigner Szilárd, Benkő Dániel, Hajas László, Havas Henrik vagy Vad Kati. Az ismert személyiségek a számukra felállított celebkempingben táboroznak majd.
Napijegyek és hetijegyek kedvezményes áron, elővételben július 10-ig kaphatók az ismert jegyirodákban.
EFOTT - csak szabadon...