A komolyabb hangvételű filmeknek igenis van létjogosultsága a nagy mozikban. Erre kiváló példa A fattyú, ami minimális költségvetése ellenére (8 millió euró – ellentétben egy Hollywoodi produkcióval, ami 100 millió dollár között mozog) igenis képes magával ragadni a nézőt.

Természetesen ez nagyban a két sztárszínésznek Mads Mikkelsennek (Hannibal, A vadászat, Doctor Strange) és Amanda Collinnak (A farkas gyermekei) köszönhető, akik kimagasló alakításukkal végig viszik a filmet. De ne feledkezzünk meg a pimasz fiatal földesurat játszó Simon Bennebjergről sem, aki szintén kiváló alakítást nyújt ebben a filmben.

A film a 18. századi Dániában játszódik, ahol minden a nemesek körül forog. Ludvig Kahlen, aki maga is az alsó (jobbágy) réteghez tartozik egész életében azért küldött, hogy nemesi címet szerezzen. Beáll katonának és addig-addig küzd amíg kapitányi címmel le nem tud szerelni. Sajnos ez még nem jár nemesi címmel, ezért elhatározza, hogy a király kedvébe jár és régi álmát, miszerint a Dán pusztát benépesíti. Lehetetlennek tűnő küldetés ez, hiszen már többen próbálkoztak sikertelenül, de Ludvignak megvan a kitartása és egy forradalmi ötlete mit lehetne termeszteni ezen a vidéken. Nem elég, hogy nap mint nap a zord időjárással meg kell küzdenie és minimális tőke áll rendelkezésére, a helyi könyörtelen földesúr is komolyan megnehezíti a célját.

Ebben a 122 percben teljesen átérezhetjük milyen volt jobbágynak lenni, ahol a földesúr bármelyik percben élet és halál között dönthetett.

Ludvig Kahlen kapitánynak folyamatoson nehezebbnél nehezebb döntéseket kell hoznia, hogy várva vált álma megvalósulhasson, de csak később jön rá, hogy mindez teljesen fölösleges, ugyanis akikre igazán számíthat, azok nem a nemesi címért vagy a pénzéért segítenek neki.

A fattyú egy komoly hangvételű film, néhol kimondottan véres jelenetekkel, de jól ábrázolja az akkori kort és betekintést nyújt a jobbágyok zord életébe. A kitűnő színészi alakításoknak köszönhetően egy percig se fogunk unatkozni a moziban, viszont számítsunk arra, hogy nem mosolygó arccal jövünk ki a moziból. Így viszont talán át tudjuk értékelni, hogy mennyire kényelmesen is élünk a XXI. században.