Kiállítások a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Házban.

Látogatóban Picassónál. Juan Gyenes

Gyenes János Kaposváron született, s már 14 éves korában a fotózás szerelmesévé vált. 1927-ben ő készítette Rippl-Rónai József utolsó fényképét a festő halálos ágyán, a következő évben Győrben letette a fényképész szakvizsgát. 1930-tól a Színházi Élet fotóriportereként zenei és társasági eseményeket fényképezett Budapesten és Bécsben. Ezen időszakban fotózta többek között Bartókot, Kodályt, Lehárt, Furtwänglert, Prokofjevet és Toscaninit is. Később számos magyar híresség, többek között Kodály Zoltán, Molnár Ferenc, Bartók Béla, Dohnányi Ernő, Cziffra György, Zilahy Lajos, Gábor Zsazsa és Puskás Ferenc portréját is elkészítette.

1936-ban és 1937-ben Londonban és Párizsban élt, 1938-ban a New York Times kairói tudósítója volt, aztán 1940-ben Madridban telepedett le. Az 1948-ban nyitott stúdiójában olyan világhírű művészek fordultak meg, mint Dali, Picasso, Miró, Fudzsita, Karajan, Rubinstein, Chaplin. Elsőként készített fényképet az akkor tizennégy éves I. János Károlyról, a későbbi királyról. A királyi család hivatalos fotósa lett, a király általa készített portréi spanyol bélyegekre és pénzjegyekre is felkerültek. Több mint száz kiállítását rendezték meg, Bécstől New Yorkon és Johannesburgon át Londonig és Pekingig. Életműve több mint 10 millió felvételt tartalmaz, 13 fotóalbuma jelent meg.

A Látogatóban Picassónál. Juan Gyenes című kiállítás a magyar származású fotóművész és a spanyol képzőművész, Pablo Picasso az ötvenes, illetve a hatvanas évek eleje között tartó barátságát mutatja be.  Egy olyan kapcsolatot, amely a fotóművész szavai szerint úgy keletkezett, mint egy „háromfelvonásos irodalmi mű: az első felvonás a megismerkedés volt, a második felvonás Picasso lefényképezése és a harmadik felvonás, amikor meg tudtam mutatni neki a felvételeket”. Valójában a három eseményből az elsőre 1953-ban került sor a La Galloise-ban, Vallauris-ban. Később, a további két alkalomra 1958-ban Picasso cannes-i La Californie nevű házában, illetve a Mougins-ban található Notre Dame de Vie-ben került sor, ez utóbbi 1961-ben. Ebben a három, a francia Riviérán található műteremben készült tizenkilenc fekete-fehér és egy színes felvétel bemutatásával bárki ellátogathat Picasso mindhárom otthonába. Bepillanthat a mindennapjaiba, a magánéletébe, vagy a műhelyébe, ahol dolgozik, sétálhat egyet a festményei, szobrai, installációi vagy kerámiái között.

Az egyetlen színes fénykép Jaqueline Roque-ot ábrázolja, amint egyedül ül a mougins-i műteremben, de immáron maga a mester nélkül. Ez az 1978-as kép része annak, amit Gyenes a művészhez fűződő kapcsolata „epilógusának” nevezett, és amelyet itt az özvegye testesít meg. A kiállítást a kiválasztott fotókhoz kapcsolódó tíz mű reprodukciója teszi teljessé. A malagai Picasso Múzeumból származó, Picasso szemét ábrázoló rajzot a párizsi Musée Picassóból való 1906-os nagyszerű önarcképe egészíti ki. A kivágott papírhegedű, a Cannes-i öböl látképe, a La Californie belső tere, valamint a gyermekeiről és élettársairól készült művek párbeszédet folytatnak a képekkel és az őket inspiráló jelenetekkel. Kurátor: Elena Aparicio. További információ itt.

Martin Wanda & Martin Gábor: Az örök fiatalság balladája

Martin Wanda (1991) és Martin Gábor (1953) dokumentumképeit több mint 40 év választja el és majdnem kétezer kilométer. Mégis mindkettő szinte ugyanarról mutat be érzékeny társadalomábrázolást, még ha egy szűk szubkulturális közegben is.

Martin Gábor fotográfus az 1970-es évekbeli, főként békéscsabai fiatalok szórakozását örökítette meg, míg lánya a mai Londonban készít felvételeket. Wanda értelmezésében: „Alig lehet megkülönböztetni a képeket, ami szerintünk tökéletesen ábrázolja, hogy a lázadás hogyan van kódolva minden kultúra DNS-ébe, még ha ok nélkül is”. Kettős sorozatukban a szubkulturális londoni képek illeszkednek a vasfüggöny mögötti éjszakai életről és ifjúsági kultúrájáról készült felvételekkel, melyek abban az értelemben időtlen alkotások, miszerint a fotográfusok szándéka nem egyfajta korlenyomat rögzítése volt, mintsem inkább a fiatal nemzedékek időtlen lázadását és belső viszonyait hivatottak megörökíteni.

A sorozatok elkészítésekor mindketten szinte egyidősek voltak, azonban lényegesen eltérő lehetőségekkel rendelkeztek. Martin Gábor földrajz, rajz-, valamint művészettörténet szakos tanári tanulmányait kiegészítve végzett a Bálint György Újságíró Akadémia fotóriporteri szakán, melynél abban az időben nemigen kerülhetett feljebb a fotográfia oktatási lehetőségeit tekintve. Felsőfokú művészeti fotóoktatás hiányában eddig juthatott el, miután fotográfus, filmoperatőr, majd reklámfotográfus lett. Még jóval a társadalmi rendszerváltás előtt, 1981-ben alapította meg a Reklámfotó Stúdió elnevezésű vállalkozását, mely elsősorban a magyar állami cégeket és magánvállalkozásokat szolgált ki az akkor kibontakozó piaci versenyben. A Békés Megyei Príma-díjas fotóművész négy évvel ezelőtti interjújában bevallotta, hogy „szomorúan vettem tudomásul, hogy lányom is fotós akar lenni”, bár Wandának már egészen más lehetőségei adódtak a fotográfia területén. A tavaly a Mai Manó Ház PaperLab Galériájában is bemutatkozó alkotó akkor az önreflektív kollázssorozatában a szerelem kihívásait és a vonzalom kérdéskörét járta körül, mely szintén megjelenik édesapjával alkotott párhuzamos kiállításában.

A Békéscsabát otthonának tekintő, de ideje nagyrészében Londonban élő alkotó a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a College of Fashion elvégzése után leginkább divatfotográfiáiról ismert és elismert a világ számos pontján. Eddigi fotográfusi pályáját meghatározta a zene, hiszen leghíresebb sorozataiban zenészekről készült dokumentarista és megrendelésre készült divatképek szerepelnek. Többek között a Dior, a Louis Vuitton, a Burberry cégek számára készített sorozatokat, s egyben a Canon Europe nagykövete. Világlátását elmondása szerint többek közt Jane „Austen, a Brontë nővérek és persze a Sex Pistols” határozta meg, ugyanakkor többek között a Jesse Hughes, a Sundara Karma és a Fat White Family fényképezésénél fontosabb az az időtlen képanyag, mely összekapcsolható az 1970-es évekbeli éjszakai élet színtereivel és vizuális ábrázolásmódjával. Összegzése szerint: „Ezek az emberek és a bulik visszhangozzák azokat a szubkultúrákat, amelyeket a szüleink a politikai rendszerek elleni lázadásként azért hoztak létre, hogy hangot adjanak az elégedetlenségüknek.”, ugyanakkor ez az attitűd már alapjaiban másról szól, mint a szocialista politikai elnyomás elleni lázadás.

További információ itt.

Látogatóban Picassónál. Juan Gyenes

Martin Wanda & Martin Gábor: Az örök fiatalság balladája

2024. május 29. – augusztus 19.

Megtekinthető keddtől vasárnapig 12 és 19 óra között, hétfőn és ünnepnapokon zárva