MÁV Szimfonikus Zenekar & Christoph Eschenbach

A neves karmester,  Christoph Eschenbach vezényli a MÁV Szimfonikus Zenekartoktóber 26-án és 27-én, a Zeneakadémián és a Pesti Vigadóban.

Christoph Eschenbach 1940-ben született Wrocławban, szülei a háborúban meghaltak, árván nőtt fel. Zenei tehetségét anyja unokatestvére fedezte fel.  Először zongorázni tanult, de karmesterképzésben is részesült. 1962-ben megnyerte a rangos ARD Versenyt Münchenben, ami elhozta számára a nemzetközi ismertséget. Olyan mentorok hatására, mint Széll György és Herbert von Karajan, egyre többet vezényelt: a nyolcvanas években a zürichi Tonhalle Zenekar művészeti vezetője volt, később Houstonban, Philadephiában és Párizsban is dolgozott, a Schleswig-Holstein Zenei Fesztivál vezetője és az NDR Szimfonikus Zenekar vezetője volt. 2010-17 között a Washingtoni Nemzeti Szimfonikus Zenekart igazgatta, de életében mindvégig fontosnak tartotta a vendégszerepléseket. Többek között a Bécsi és a Berlini Filharmonikusok, a milánói Scala, a Chicagói Szimfonikusok és a drezdai Staatskapelle zenekarait vezényelte. Christoph Eschenbach a fiatal tehetségek felkarolását is feladatának tartja, és azokat keresi, akik „száz százalékig művészek”.

Az általa választott fiatal, rendkívül tehetséges szólisták mindkét esten, Abouzahra Amira hegedű-, és Fejérvári Zoltán – zongoraművész lesznek, akik Mendelssohn d-moll versenyművében működnek közre, melyet a szerző 14 éves korában, 1823-ban komponált. 

Abouzahra Amirát 2017-ben ismerte meg az ország a Virtuózok című tehetségkutatóból, amelyben korosztályának győztese volt. 2005-ban született Németországban, egyiptomi–magyar családban, szülei neves zongoraművészek. Négyévesen kezdett játszani választott hangszerén, ötévesen lépett először közönség elé. Számos versenygyőzelme közül kiemelkedik a Fiatal Hegedűsök Nemzetközi Arthur Grumiaux Versenye és a budapesti Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny. Abouzahra Amira fellépett a New York-i Lincoln Centerben, a Berlini Filharmóniában, a londoni Covent Gardenben és a Müpában is. Olyan együttesekkel muzsikált, mint a Kremerata Baltica, a Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Mexikói Állami Szimfonikusok. Különösen büszke rá, hogy 2024 júniusában Zubin Mehta vezényletével léphetett fel egy kínai turnén. Az elmúlt évadban Csaba Péter vezényletével adta elő Wieniawski fisz-moll hegedűversenyét a MÁV Szimfonikus Zenekarral. Jelenleg a bécsi Zeneművészeti Egyetem különleges tehetségek osztályában tanul Dora Schwarzbergnél. Egy 1760-ban készült Tononi hegedűn játszik.

Fejérvári Zoltán zongoraművész virtuóz és egyéni interpretációiról ismert. 1986-ban született Budapesten. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Várjon Dénes, Kemenes András, Wagner Rita és Gulyás Márta tanítványa volt, később Dmitrij Baskirov és Claudio Martínez voltak mesterei Madridban. 2017-ben megnyerte a rangos Montréali Zongoraversenyt. Olyan patinás hangversenytermekben adott szólóestet, mint a Carnegie Hall, a torinói Lingotto, a valenciai Palau de Música, a Buenos Aires-i Biblioteca Nacional és a Zeneakadémia. Muzsikustársai között szerepelt Pusker Júlia, Diana Tischchenko, Fischer Iván, Takács-Nagy Gábor, Kobayashi Ken-Ichiro és Kocsis Zoltán. Elkötelezett kamarazenész, jelenleg a Zeneakadémia Kamarazenetanszékének és a bázeli Északnyugat-Svájci Szakfőiskola klasszikus zenei tanszékének oktatója.

A hangverseny második részében Mahler: 1. D-dúr ,,Titán" szimfóniáját hallhatja a közönség, melyet 1889. november 20-án, a Pesti Vigadóban mutattak be, de akkor még csak a „Symphoniai költemény két részben” címet viselte. A szimfónia 1896-ban nyerte el végső, négytételes formáját és akkor kapta a „Titán” fantáziacímet is, mely egy magával ragadó, eposzi méretű kompozíció. 

Jegyek a zeneakadémiai előadásra: https://mavzenekar.hu/event/orok-ifjusag/

Jegyek a Pesti Vigadóba: https://mavzenekar.hu/event/orok-ifjusag_vigado/