Pigniczky Réka rendezésében, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és az 56films gyártásában egész estés dokumentumfilm készült a legendás Kaláka együttesről - megalakulásuk 55. évében. A filmet az 56 Films gyártotta és forgalmazza.
2010. szeptember 23-án, csütörtökön 17 órakor Stefania Piga Vaselli és Sulyok Miklós nyitja meg Pasqualetti Eleonóra (Budapest) és Barbara Salvucci (Róma) kiállítását a Budapest Kiállítóteremben.
„Személyes emlékezet annyi van, ahányan vagyunk, mégis eggyé kovácsolja a kultúrákat és népeket közös emlékezetük. Ez a paradoxon élteti ezt a kiállítást is, ahol egy harmadik fajta emlékezet, a művészi emlékezet gyümölcseit láthatjuk. A személyes, a történelmi és a művészi emlékezés persze nem függetlenek egymástól, kölcsönösen alakítják egymást.
Barbara Salvucci és Pasqualetti Eleonóra szembesítik egymással emlékezésüket és művészetüket ezen a kiállításon, amely a Római Magyar Akadémián 2002-ben rendezett közös tárlatuk, az ott megkezdett különleges párbeszéd folytatása.
A magyar közönség számára ismerősnek tűnhetnek Salvucci plexi-munkái, mert a magyar képzőművészetben hosszú ideig jelen volt ez a technika: a 2009-ben elhunyt Paizs László festőművész 1969-től évtizedeken át alkotott ezzel a technikával (tárgyak a víztiszta plexitömbben) műveket. Művei kifinomultak, esztétikusak, és ahogyan maga is leírta, a múlt kimerevített pillanatait állítják elénk a víztiszta plexitömbben lebegő tárgyak által. A folyékony műgyantában a belemerített szövetdarabok és természetből származó tárgyak előbb lebegnek benne, majd megszilárdítják azt. S ezzel kész a mű. – írja a művész, és kövületnek nevezi tárgyait, amelyek az időtlenség varázsával hatnak a nézőre.
Pasqualetti korábbi konceptuális installációi, a XX. századi kerengő (2001), a Kerengő, a digitalizált kút, avagy a XXI. század (2002) is az egyén kiszolgáltatottságáról, erőszakról és reményről szólnak. „Vajon képesek vagyunk-e, sikerülhet-e feldolgozni egy lélek örökre szóló hiányát, vagy pedig mindörökre köztünk marad az értelmezhetetlen és lélek nélküli üresség?” – kérdezi a művész a műhöz írott szövegében. Az emlékezés az idő problémáját veti fel: mi az idő? Mi a jelen? Mi a múlt? Emlékezés és imagináció iker fogalmak, nem létezhetnek egymás nélkül. A művészi emlékezés még inkább az imagináció által valósul meg.” (Sulyok Miklós)