Elkészült Herendi Gábor új karácsonyi vígjátékának hosszú előzetese és karakterplakátjai! A Karácsonyra megjövök közvetlen állami támogatás nélkül készült, a vígjátékban olyan színészek szerepelnek, mint Csányi Sándor, Lovas Rozi, Krausz Zara, Tóth Róza, Szijártó Anna, Szijártó Emma, Fehér Tibor, Csuja Imre, Mészáros Piroska, Hernádi Judit, Takács Nóra Diána, Herczeg Adrienn, Pálmai Anna, Török-Illyés Orsolya, Bányai Kelemen Barna, Pál András, de feltűnik benne Halász Judit, Janklovics Péter, Semjén Nóra, Tapasztó Orsi, és Balatoni József „Jocó bácsi” is.

Folytatódik a hazai könnyűzenei piacon egyedülálló Jägermeister Hangadó tehetséggondozó program, melyre idén rekordszámú jelentkezés érkezett. A Lábas Viki, iamyank és Vitáris Iván alkotta mentorcsapat öt kiválasztottja mellé a közönség is beszavazott egyet. Egy több napos szakmai munkát követően, március 12-én a Kassa hajón egy élő koncerten mutatkoznak be a program résztvevői.
A Jägermeister immár második alkalommal indította el az itthon egyedülálló Hangadó tehetséggondozó programot, melyet azért hívtak életre, hogy a felkért mentorok részvételével valós szakmai segítséget nyújtsanak a kiválasztott jelentkezőknek. A program azokat a zenészeket, producereket és kreatív zenei kollektívákat szólítja meg, akik már aktívan jelen vannak az underground szcénában és az éjszakai életben, de még nem jutottak el a szélesebb közönséghez. A program – a szervezők szándéka szerint - nem csupán egy tehetséggondozó, hanem egy közösségteremtő eseménysorozat is, amely a zenén keresztül hozza közelebb egymáshoz az alkotókat és a közönséget. A résztvevők a szakmai segítségen túl lehetőséget kapnak, hogy egy élő koncerten mutatkozhassanak be a nagyközönségnek. De a közös szakmai élet itt nem ér véget: a fellépés után a résztvevők széles körű kommunikációs és láthatósági támogatást kapnak, közös online és offline tartalmak készülnek velük, valamint a programot követően is fellépési lehetőségekhez juthatnak klubokban, zenei eseményeken és fesztiválokon.
A mentorcsapat három, eltérő zenei háttérrel rendelkező, ismert alkotóból áll: Lábas Viki, iamyank és Vitáris Iván segíti a szerencséseket, akik első lépésben egy háromnapos mentoring session-ön vesznek részt a budapesti Orange Stúdióban, ahol intenzív stúdiómunka és személyes mentorálás segíti őket a fejlődésben.
A majd 200 jelentkezőből idén is öt előadót választott ki a zsűri és egy pedig a közönség szavazatai alapján jutott be a programba. Eszerint a befutók közt van a hip-hop és az elektronika mezsgyéjén mozgó Kvantumhab, a jazz-t, a soul -t és a popot elegyítő Pati Piko, a neurofunk, technoid, jungle, techstep vertikumban alkotó CR21512, a népzenei ihletésű psych-rockot játszó Mürador, a trap, pop, r’n’b keverékét hozó tendo. A közönség kedvezményezettje pedig az elektronikus-alternatív pop műfajú Fannisza lett.
Most tehát indul a szakmai munka, melynek eredményét 2026. március 12-én láthatjuk a Kassa hajón.
Részletek itt: https://hu.jagermeister.com/hangado
























