Antoine Fuqua, a Kiképzés és A védelmező-franchise rendezője nemrég azt nyilatkozta, hogy megrendítő spirituális utazás volt számára a Pop Királyáról szóló Michael című életrajzi film elkészítése.

Újra sztárvendégekkel lép fel a Superar gyerekkórusa és együttesei a Magyar Zene Házában
Már harmadik alkalommal, népszerű vendégművészekkel lépnek fel a superaros gyerekek a Magyar Zene Házában: Falusi Mariann, Gyémánt Bálint és Karasszon Eszter mellett Járai Márk is együtt zenél majd a Superar alapítvány kórusával és gitárzenekarával március 12-én.
Március 12-én ismét a Magyar Zene Házában lépnek fel a superaros gyerekek, sztárvendégeik ezúttal Falusi Mariann és Járai Márk ének-, Karasszon Eszter cselló- és Gyémánt Bálint gitárművészek lesznek. Járai Márk már jól ismeri a Superar közösségét: Réteken című dalát együtt énekli a gyerekkórussal a Superalbumon, amit tavaly ősszel mutattak be a Budapest Parkban. A gyerekek körében nagyon népszerű szám közös munkája volt az énekesnek és Bereményi Gézának, aki Márk pár hete bemutatott szólóalbumának szövegeit is írta. A jótékonysági koncerten a gyermekkórus és gitárzenekar mellett színpadra lép a Superar első fiatalok által alapított és vezetett zenekara, a Névtelen Ritmus is. Az alapítvány pozitív zenepedagógiai módszerekkel dolgozó tanárai hét budapesti és két miskolci iskolában, illetve tanodában tartanak hetente többször csoportos ének- és gitárórákat: a Magyar Zene Házába már harmadszorra visszatérő Superar diákjait látva és hallgatva a közönség meggyőződhet róla, mennyire erős, egymást támogató közösségé érett csapatuk, a fiatal zenészek milyen motiváltan, céltudatosan dolgozva lépik át saját határaikat nap mint nap. Ezt jelenti ugyanis a latin eredetű superar szó: önmagunkat felülmúlni. A rendezvény teljes bevételét az alapítvány működésére fordítják: a Superar ingyenes, közösségi zeneoktatást és motiváló, örömteli fellépéseket kínál kórus és zenekar formájában. Módszerükkel személyiséget és közösséget is fejlesztenek, céljuk egy olyan társadalom, amely, háttértől függetlenül, minden gyermek számára lehetővé teszi saját potenciáljának kiteljesítését.
A Superar alapítvány kórus és hangszeres együttes formájában kínál intenzív, pedagógiailag és művészetileg egyaránt igényes zeneoktatást 6-16 év közötti diákoknak saját iskoláikban illetve tanodákban. Az ingyenesen elérhető zenepedagógiai program célja, hogy az egyén személyiségfejlődésén, önbizalmának erősödésén keresztül az iskolai és családi közösségekben is pozitív szociális változásokat idézzen elő. A Superar közös zenélésének ereje elsősorban ott fejtheti ki pozitív hatásait, ahol a gyermekek és fiatalok számára kevés lehetőség nyílik művészeti tevékenységben való részvételre. Az alapítvány célja tehát a közös zenélésen keresztül támogatni a fiatalok esélyegyenlőségét: sikerélményeket, így magabiztosságot adni háttértől függetlenül minden résztvevőnek. A jelenleg hét budapesti és két miskolci partnerintézményben tartott heti többszöri, közösségi ének-, illetve gitárórák, valamint a Sziget nagyszínpadán, a Budapest Parkban, vagy a Magyar Zene Házában és kisebb, helyi közösségeknek adott koncertek nemcsak a zenei készségek fejlődését szolgálják, de személyiségformáló hatással is bírnak: a Superar a pozitív pedagógián alapuló módszerével mérhető módon növeli a diákok készségeit, mint koncentráció, önbecsülés és kreativitás. A közösségi oktatási formának köszönhetően nagy hangsúlyt kap az összetartozás érzésének kialakítása, a kommunikációs készség, empátia, tolerancia és kritikai gondolkodás fejlesztése is. A Superar meggyőződése, hogy ezen kompetenciák fejlesztésével biztosítható nagyobb eséllyel a fiatalok boldogulása a jövő társadalmában. A Superar program építő környezetet teremt az iskolákban, ami a személyes fejlődést és a csapatmunka élményét helyezi középpontba: minden résztvevőt a saját lehetőségei kiaknázásához szükséges képességekkel ruház fel és biztosítja a közösséghez, illetve tágabb értelemben a társadalomhoz való tartozás érzését.
Időpont: 2026. március 12. 18:00
Helyszín: Magyar Zene Háza (1146 Budapest, Olof Palme sétány 3.)
























