Kevés ember van ma Magyarországon, aki annyi családdal és annyi gyerekkel találkozott volna szakmai értelemben, mint dr. Ranschburg Jenő. A Prima Primissima-díjas pszichológus félévszázados pályája alatt nagyot változott a világ, de ő mindig naprakész tanácsokat nyújt a szülőknek a könyveiben és az előadásaiban.

Megvan a véleménye az indigógyerekekről szóló ezoterikus hiedelmekről is, amelyek a mai csemeték szokatlan viselkedését azzal magyarázzák, hogy tulajdonképpen nem is emberből vannak, és különleges küldetéssel jöttek a Földre. Ranschburg tanár úr szerint viszont egyszerűen azért mások ma a gyerekek, mint negyven évvel ezelőtt voltak, mert időközben a családok is megváltoztak.
De persze vannak valóban különleges gyerekek és igazi tehetségek is. Hogy ez a tehetség ne menjen veszendőbe, ahhoz a szülőknek is tenniük kell egyet és mást. Erről beszélgettünk Dr. Ranschburg Jenő pszichológussal.

©Dr. Ranschburg Jenő, pszichológus
13 év óta óta - CSEPPEK.hu.Dr. Ranschburg Jenő, pszichológus

Honnan tudhatja meg egy szülő, hogy a gyermeke tehetséges?
A tehetséget az egész világban a teljesítményből mérik. Ebből adódik, hogy a legtöbb szülő akkor jön rá arra, hogy a gyereke tehetséges, amikor erről iskolai visszajelzéseket kap. Én azonban úgy gondolom, hogy vannak ennek jelei korábban is. A szülő, ha figyel, felismerheti ezeket.

Mire kell figyelni?
Az igazán tehetséges gyerekek jóval hamarabb kezdenek beszélni. Akár már nyolc hónapos korukban is, míg a többi gyerek csak egyéves kor után kezd el beszélni. Sok mindent hamarabb tesz a tehetséges gyerek: például előbb áll fel, előbb kezd járni, mint a többiek. Ezek a gyerekek érzékenyebbek. Van egyfajta szenzoros érzékenység. Ez azt jelenti, hogy nem lehet akármilyen ruhát ráadni, mert szúrja. Ki kell vágni az ingéből a címkét, mert az idegesíti. Az olyan fajta ruhaneműt, ami szorosan a testéhez tapad, nagyon rosszul viseli. Van benne egy olyan érzékenység már hat-nyolc hónapos korában, hogy abbahagyja a bömbölést, ha megszólal egy Mozart-zenemű, vagy három-négyéves korában nem lehet elvonszolni a Balaton-partról, amikor naplemente van, mert abban gyönyörködik. A szenzoros érzékenység nagyon sokszor képzőművészeti tehetség irányába mutat. Létezik motoros érzékenység is. Ezeknél a gyerekeknél azt látjuk, hogy sokkal hamarabb kezdenek el kulturáltan mozogni, mint a többiek. Általában gyors beszédűek, néha még hadarnak is. Megjelenhet akár tikk is a szemük körül. Ezek a gyerekek a mozgás irányában tehetségesek, ami lehet akár a tánc, lehet sport. Érdemes erre odafigyelni.
Ott van még az intellektuális érzékenység is, ezek a kis tudósok. Folyton kérdeznek, ráadásul leragadnak egy-egy témánál. Ők azok, akik már három-négyéves korukra fantasztikus tudásra tesznek szert. Egy-egy témakörben olyan mély ismeretekre törekednek, hogy a szülők panaszkodnak nekem, hogy lexikonokat kell vásárolniuk, mert nem tudnak a gyerek kérdéseire adekvát választ adni. Akár csillagászati jellegűek ezek a kérdések, akár a dinoszauruszokra vonatkoznak.
A korán jelentkező tehetségre általában a kreativitás jellemző. Az iskolában sokszor gond is van velük, mert mindent szeretnének másképp tenni, másképp gondolják, más elképzeléseik vannak. Van egy fajta sebezhetőség is ezeknél a különösen tehetséges gyerekeknél. Könnyen sérülnek, és a lelki sérülések nagyon komoly gondot okozhatnak a korán jelentkező tehetség kibontakozásában. Az igaz, hogy ha nemcsak a produktum alapján nézzük a tehetséget, hanem a karaktervonások alapján, akkor nagyon korán lehet jeleket felfedezni, amelyek utalnak a tehetséges gyerekre.

Mit tehet a szülő, hogyan segítse a tehetséges gyermek fejlődését?
A szülő azt teheti, hogy egyengeti a gyermek fejlődését, ami azt jelenti, hogy maga is felkészül, komolyan veszi a gyermek kérdéseit. Igyekszik válaszolni, igyekszik érthető, a gyerek színvonalához illő válaszokat beszerezni. Tágítja a gyerek világképét. Türelmetlenséggel, idegességgel nem bántja meg a gyerek önérzetét. Az önérzet ezekben a gyerekekben olyan erős, hogy képesek saját tehetségük ellen dolgozni azért, hogy a közösség elfogadja őket. Volt egy kislány, aki hároméves korában már tudott olvasni, de az óvodában nem árulta el senkinek, mert pontosan tudta, hogy ebből neki nem származnak előnyei. Más szókincset használt az óvodában, és mást otthon, mert látta, hogy az ő eltérése másoktól nem tesz neki jót. A tehetség legfontosabb problémája ez a másság. A tehetséges gyerekek sorsa nem rózsás sors. Nagyon meg kell szenvedni a tehetség miatt. Ha a szülő mögötte áll, az segíti az önérzetét. Ezzel tehet a szülő a legtöbbet a gyerekéért. Egyszer már megírtam és azóta többször visszahallottam azt a példát, hogy a gepárd a leggyorsabb állat, ami 110 km/óra sebességgel tud futni, de csak akkor, ha ott van előtte az antilop. Ha nincs, akkor nem fut ilyen gyorsan, mert minek. Ha állatkertben van a kis gepárd, és ott nyuszival etetik, akkor soha nem fut 110 km/óra sebességgel, mert 30 km/óra sebességgel is eléri a táplálékát. Nekünk az a dolgunk, hogy antilopról gondoskodjunk, hogy a kis gepárd kénytelen legyen, és öröme teljék abban, hogy 110 km/órával fut.

Milyen a tehetséges gyerek belső világa? Igaz, hogy a zsenik nem tudnak szeretni?
Nem igaz, sőt nagyon is tudnak szeretni és nagy igényük is van arra, hogy szeressék őket. Nagyon rosszul viselik a szeretet hiányát, az elzárkózást, a perifériára szorulást. Nagyon sok szeretetvágy halmozódik fel bennük. A nagy művészek elképzelhetetlenek túlcsorduló emóció nélkül. Nem lehet elképzelni egy Beethovent, egy Mozartot, egy Van Goghot érzelmek nélkül, tele vannak szeretettel. Az más kérdés, hogy különcök. Ennek következtében elég nehéz szeretni őket.

A Polgár-lányok édesapja úgy nyilatkozott, hogy bármely gyermekből lehet zsenit nevelni. Ön hogyan látja ezt a kijelentést?
Én másképp látom. Úgy gondolom, hogy egy egészséges értelmi képességű gyerek intenzív egyirányú nevelése, hozhat hatalmas eredményeket, de amikor a kiugró tehetségről, a zseniális gyerekről beszélünk, nem lehet kihagyni a veleszületett aspektusokat. Az nem úgy van, hogy tegyenek elém egy csecsemőt, és én abból zsenit nevelek. Ebben rengeteg veleszületett tényező játszik szerepet. Ha jól tudom, a Polgár-lányok teljesen egyforma nevelést kaptak, de nem egyforma színvonalon sakkoznak. Ott is megjelennek ezek a különbségek, és meggyőződésem, hogy a zsenialitás nagyon fontos összetevője egy genetikai tény, amihez természetesen egy nagyon gondos nevelés is hozzátartozik.

Ön szerint a tehetséges gyermek az iskolában húzza magával az átlagos képességűeket, vagy azok húzzák le az ő fejlődését?
Az utóbbi az igaz, hogyha hagyja magát. A többiek nagyon gyakran képesek arra, hogy visszahúzzák őt. Az emberben egyszerre van bent az igény, hogy szeretne olyan lenni, mint a többiek, és az, hogy szeretne különb lenni. Amikor sok-sok átlagos képességű gyerek között van egy kiemelkedő képességű gyerek, akkor felerősödhet benne a vágy, hogy olyan legyen, mint a többiek. Ekkor létrejön egy iskolai alulteljesítés, és a kiemelkedően tehetséges gyerek elkezd rossz tanuló lenni, rosszul produkál, mert abban reménykedik, hogy ez népszerűbbé teszi őt a többiek előtt.

A fejlődés szempontjából azonos képességű gyermekek közösségbe szervezése a jó megoldás, vagy a különböző képességű, esetleges különböző kultúrájú gyermekeké?
Ez nagyon nehéz kérdés, mondhatni örök probléma. Én azt tartanám igazán jónak – megírtam már sok-sok évvel ezelőtt –, ha ez megoldható lenne, és a tehetséges gyerekeket kellőképpen lehetne szűrni és kiválasztani, hogy amiben tehetségesek, azt külön tanulják. Nem lehet azt a gyereket, aki 8 éves korában 12 éves szinten van, második osztályba járatni. Annak ez nem feladat. Ugyanakkor ezeknek a gyerekeknek a személyisége elég egyenetlenül fejlődik. Egy gyereknél lehet látni, hogy nyolcéves korában matematikából tehetséges, de csak hatéves szinten olvas, nehézségei vannak. Amikor viszont el kell osztani a csokoládét a testvéreivel, akkor kétéves lesz belőle. Amiből kiugró, azt mindenképpen mozgatni, működtetni kell. Miért ne járhatna matekból negyedikbe egy másodikos, hogy a matematikát a negyedikesekkel együtt tanulja, miközben az olvasást, történelmet meg a magyart a kortársaival tanulja együtt azért, hogy a kortárs közösségbe való beilleszkedése is működjön, hogy ne legyen belőle egy arisztokratikus karakter, amit leginkább ő visel rosszul.

Miben különböznek a kiemelkedő képességű kislányok a kiemelkedő képességű kisfiúktól?
Pszichológiai értelemben, kezdetben, semmiben. Hét-nyolc éves korra már jelentősen szétválnak ezek a különbségek. Ezek a szociális sztereotípiák hatására történnek. A kislányok sokkal kevésbé viselik a másságot, mint a fiúk. A kislány szeret részt venni a közösségben, szereti, ha elfogadják, szereti, ha szeretik. A saját nemi sztereotípiái gyakran visszaszorítják. Azt tapasztaljuk, hogy a matematikai-műszaki tehetség kizárólag férfiakat jelent. Úgy tűnik, hogy nem veleszületett tulajdonság az, hogy a fiúk jobb matematikusok, mint a lányok, mert 3-4 éves korban ilyen különbséget nem tudunk felfedezni, de 8 éves korban a lányok egyre jobban elfogadják a nemi sztereotípiákat, hogy ők a kislányok. Ezért van, hogy az egyetemeken is elsősorban a pedagógia jellegű pályákat célozzák meg a lányok. A magyar bölcsészkaron is 90 százalékban lányok a hallgatók. A természettudományi karokon találjuk meg a fiúkat. Ez a különbség szociális hatásokra történik. Azért is van ez a különbség, mert a fiúk teljesítményorientáltabbak, míg a lányok inkább a szociális kapcsolatokat, a szeretetet, elfogadottságukat részesítik előnyben, és kevésbé tartják fontosnak a karriert. A tehetségük leginkább humán területre tolódik át, ahol emberekkel lehet foglalkozni.

Professzor úr tavaly kapta meg a Hazám-díj elismerést. Így visszatekintve az eddigi pályafutására, mi az, ami az Ön számára a legfontosabb érték?
Nagyon sok érték fontos a számomra. Talán a szó legigazibb és legmélyebb értelmében a béke, amit Babits Mihály négyszer is mond egymás után versében: „béke! béke! béke! béke már!” Ezt a békét – ami az emberben belül is van, és az emberek közti kapcsolatban is jelen van –, ezt tartom a legnagyobb értéknek.