A szentendrei Fő téren áthaladók április 28-tól a nyár közepéig szokatlan látvánnyal szembesülhetnek. A Képtárnak a térre nyíló ablakai – sok-sok évtizedes álom után – újból életre kelnek. Az egykori kirakatok újból kirakatként fognak szolgálni, ám most, bő két hónapra, nem vásárlásra, hanem kultúrafogyasztásra invitálják az egykori Kereskedőház földszintjére a járókelőket. Szentendreieket és üdülőket, hétköznapi és hétvégi turistákat, hazaiakat és külföldieket egyaránt.

A Szabó család Szentendrén – Szentendre a Kádár-korban címmel megnyíló kiállítás kurátorai, Kende Tamás és Száva Borbála, a Ferenczy Múzeum munkatársai lapunk érdeklődésére azt mondták: bár a kiállítás maga helytörténeti is, de az arról szóló beharangozó írásban ne erre a kifejezésre tegye majd a szerkesztő a hangsúlyt, mondván a helytörténeti kiállítás kifejezés gyakran még ma is a protokolláris unalom és a PR szinonimái. A kurátorok arról beszéltek inkább – nagy lelkesedéssel –, hogy a Szentendrén eleddig szokatlan muzeológiai eszközöket bevető kiállítás – bár el nem tagadható módon helytörténeti alapozású vállalkozás – de egyben újszerű s formabontó is. Ahogy a kurátorok elmondták, céljuk egy „önmagát elmesélő, elbeszélő kiállítás” megalkotása volt, ahol a kiállítótérben látható (sőt: hallható!) korabeli dokumentumok, tárgyak, eszközök mondanak el egy lehetséges kor- és helytörténetet. Annak a kornak a helytörténetét mondja el a többórányi filmanyag, a több száz archív fotó, a rengeteg plakát, tárgy és egyéb emlék, amelyben Szentendre a korszak elején még álmos és csendes, félig agrárjellegű kisvárosból üdülővárossá, agglomerációs településsé, múzeumvárossá, „ékszerdobozzá”, és nem mellesleg díszlet és kirakatvárossá is lett a Kádár-korszak második felében.

A kiállítás úgy történeti, hogy hónapok óta megtalálható például a legnépszerűbb közösségi weboldalon (Szabó család Szentendrén cím alatt), és amelynek létrehozásában a tárgyalt korszakot csak elbeszélésekből, könyvekből, filmekből ismerhető szentendrei fiatalok közül többen is részt vesznek hónapok óta. Ezt is a kiállítás facebook oldaláról tudhatjuk. Arról az oldalról, amely nap mint nap újabb meglepetésekkel szolgál. Ennek alapján maga a kiállítás is nagy meglepetés lesz.

Nem illik egy a jelek szerint valóban „önmagát elmesélő kiállítás” történeteit előre megmondani. Az már most nyilvánvaló, hogy a számos meglepő, Szentendrén még szokatlan látványelemmel operáló hely- és kortörténeti kiállítás nem egy történetet szeretne didaktikusan elbeszélni, illusztrálni. Nem a készülő várostörténeti monográfiát akarják képben-hangban felmutatni a kiállítás megálmodói. Bár maga a kiállítás a hatvanas-hetvenes és nyolcvanas évek városáról, városunkról szól, de egyetlen elemében sem fog emlékeztetni a korszak „hagyományosan unalmas” tablókiállításaira. Számos helyi és országos érdekeltségű történelmi folyamatot igyekeznek felvillantani, olyanokat, amelyek eredményeként a mai Szentendre és szentendreiségek nagy része megteremtődött, kialakult. E folyamatokat is maga a kiállítás meséli el önmaga, nem a szaktörténészi szövegek.

Nem ítélkezni kívánnak a kiállítás kurátorai a közelmúlt felett, hanem a közelmúltunkat fel- és bemutatni kívánják. Eredeti tárgyakkal, dokumentumokkal, sok-sok képpel, filmanyagokkal és korabeli rádiós hangokkal. Mint elmondták, ezt kívánja a történész szakma mestersége is tőlük. A kurátorok szerencséjére a kiállítás tárgyát képező korszak Szentendréjéről sok-sok, mára elfeledett televíziós, rádiós és dokumentumfilmes anyag maradt fenn az archívumokban. Ezek szellemes bemutatása önmagában nagy élménye lesz a kiállítás látogatóinak. Olyan képek, arcok, események elevenednek meg ezeken az audiovizuális dokumentumokon, amelyek meglepő emberi közelségbe hozzák az egykorvolt várost, lakóit, látogatói. Különösen érdekes az az összeállítás egykori híradós anyagokból (korabeli televíziós készüléken lesz látható, a többi filmanyaggal együtt), amelyből egy mára elfeledett gyakorlat elevenedik meg a látogatók előtt: királyok, miniszterelnökök, pártfőtitkárok kötelező protokollprogramja volt valaha a szentendrei kirándulás. Ezeket is megörökítették a filmkockák. Ahogy megörökítették azok a város radikális átalakulását kistérségi igazgatási, országos és közép-európai turisztikai központtá, múzeumvárossá válását is.

A kiállítás – és ezt az előmunkálatokból e sorok írója is tudhatja - , mindenki számára tartogat érdekes és látványos elemeket. Fiatalok és idősebbek, helyiek vagy épp turisták számára olyan időutazást prezentál a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága a szentendrei Fő téren található Képtárban, ami bizton számíthat a nagyközönség érdeklődésére. A kiállítás kurátorai – mint azt beszélgetésünk során többször is elmondták – nem egy kész, kanonizált (és az esetek többségében – valljuk be – unalmas) történelemkönyvet szándékoznak illusztrálni. Annyira nem, hogy maga a kiállítás is folyamatosan nyitott egyéni, személyes történetekre, emlékekre, tárgyakra, aminek a technikai feltételeit ki is dolgozták. A kiállítás ideje alatt számos érdekes programot is terveznek a kurátorok. Ezek közül érdemes megemlíteni azt, amikor a korszakra vonatkozó képi- s tárgyi emlékeket a kiállítás látogatói behozhatják magába a kiállításba, és el is mesélhetik a dokumentum, kép, tárgy történetét. Remélik, hogy ezek a történetek és emlékek személyesek lesznek. Hisz a személyes emlékekből is tevődik össze egy hely története. Amihez ez az izgalmas kiállítás minden bizonnyal tanulságos és látványos adalék lesz. Az újságíró pedig mindehhez csak azt teheti hozzá, hogy kivételes izgalommal s érdeklődéssel várja az április 28-i megnyitót.