2011. július 7-én 17 órakor nyílik meg Július Gyula Juxtapozíció című kiállítása a Budapest Galéria Kiállítóházában.

©Július Gyula
14 év óta óta - CSEPPEK.hu.Július Gyula

„…előre veszem az Olajcsepp nebulák c. sorozatot, amelyen keresztül könnyen megvilágíthatóvá válik az összetett alkotói akarat. Nem másról van szó, mint az általunk is az életben gyakran megcsodálható, aszfalt utakra csöppent, mikroszkopikusvékonyságúra szétterült s ezért irizálni kezdő olajfoltok fotografikus úton történt táblaképpé emeléséről. A kiállított sorozat - köszönhetően a fekete (kátrány) alapból kipislákoló kőzúzalék világos szemcséinek, melyek a "hátterét" képezik a "főszereplőknek" - menten leleplezik megdöbbentő hasonlóságaikat a csak nemrég óta (leginkább a Hubble űrteleszkóp üzembe helyezése óta) elérhető, rendkívül népszerű és látványos mélyűr-felvételekhez. A szupernóvák után maradó sugaras szimmetriájú, mégis mindenféle anyageloszlási véletlenszerűségeknek köszönhetően más és más látványú ködök emlékezett képeihez az Olajcseppeket azonnal kötni képes tudatunk első ízben elmosolyodik az önmagát oly logocentrikusként autofelláló tudományon. Második körben az okkult világszemlélet (ezt a "sötét" "ködös" megbélyegezettséget a valódi sötétséget, mert nem világszemléletet képviselő tudomány ragasztotta rá a világszemléletre), vagyis a megfelelések elvének újabb bizonyítékaként tekintünk az Olajcseppekre - hiszen a (roppant nagyítással láthatóvá tett, tehát valójában mikroszkopikus) roppant, gigantikus kiterjedések és a közönségesen tapasztalható közti megfelelésre lettünk irányítva. Harmadik körben pedig visszaszállunk két lábbal a földre: két fotón az olajfolt mellett az aszfalt fehér fölfestéseinek itt minimalista geometrikus kompozíciós elemként szereplő elidegenítő motívumai dekonstruálják az előző olvasat pátoszát.” 
- Paksi Endre Lehel



„…A Lightfish sorozat képein meg mintha különleges, vibráló mélytengeri élőlények jelennének meg, de a felvételek kapcsán ismét eszünkbe juthatnak a csillagködök és az elektronikus interferenciaábrák, valamint a digitális képalkotás rejtelmei is, miközben a kiindulópont ismét egy „analóg” krómlemez, melyet a művész ezúttal nem pörget, hanem hajlítgat, és a nap erős fényreflexei rajzolódnak ki a papíron, illetve a fényképezőgép objektívje előtt. 
Végezetül, a médium-művészeten átszűrt kozmikus látkép lezárásaként azt is leszögezhetjük, hogy Július képei nagyjából ugyanazt tanítják nekünk, mint Douglas Adams delfinjei: a világ nem feltétlenül olyan, amilyennek általában látjuk megszokott lencséinken és szűrőinken át. A kultikus regénysorozat (Galaxis útikalauz stopposoknak) delfinnek látszó, intergalaktikus lényei, akik nem háborúkkal és gyilkolással, hanem megfigyeléssel és játékkal töltötték a rendelkezésükre álló időt a Földön, így akár még egy képzőművészeti kísérlet-sorozathoz is kiváló mottót adhatnak, melynek humora és perspektíva-váltása a modern természettudományoktól és a kittleri médiaarcheológiától sem idegen: 
- Viszlát, és kösz a halakat!”

 - Hornyik Sándor