A 100 éve született Darvas Ivánra és Makk Károlyra emlékeznek az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon első közös filmjük, az 1954-ben bemutatott Liliomfi felújítottváltozatának kópia premierjével. A Szigligeti Ede művéből született adaptáció máig a magyar filmtörténet egyik legszínesebb legkönnyedebb vígjátékának számít, amit több mint 6,5 millióan néztek meg a hazai mozikban és bő 70 év után sem vesztett semmit a népszerűségéből.
Az Inner Spring három kiváló és kreatív jazz muzsikus triója. Zenéjük érzelmekre ható, egyszer sodró lendületű, másszor elgondolkodtató, tiszta emberi muzsika, igazi mai, európai jazz.
A belső forrásaikkal élni tudó formáció 2009 végén jött létre Szendőfi Balázs kezdeményezésére, némiképp kísérletező jelleggel, egy olyan területén a jazz műfajának, amely sok elemében eltér a Magyarországon fellelhető vonulatoktól.
„Nem szándékosan kerestünk rést ezen a hálón, megalakulásunkat művészi indíttatásból „követtük el”. A szerencsének köszönhetően oly módon kerültünk össze, hogy ezt az irányt mindhárman magunkhoz közelállónak, inspirálónak, rokonnak, és legfőképpen értékállónak tartjuk. Saját szerzeményeink mellett Esbjörn Svensson különleges atmoszférájú zenéit is megidézzük.” - Szendőfi Balázs
The requested image size is not available for this photo on Flickr (uploaded when this size was not offered yet). Try another size or re-upload this photo on Flickr.Inner Spring: ...and Other Seasons
A bemutatkozó album 12 saját szerzeménye lépten-nyomon humoros elemeket tartalmaz, mely alkotások mellé tökéletes harmóniával illeszkedik Esbjörn Svensson „In The Picture of Doris Travelling with Boris” című műve is.