A 100 éve született Darvas Ivánra és Makk Károlyra emlékeznek az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon első közös filmjük, az 1954-ben bemutatott Liliomfi felújítottváltozatának kópia premierjével. A Szigligeti Ede művéből született adaptáció máig a magyar filmtörténet egyik legszínesebb legkönnyedebb vígjátékának számít, amit több mint 6,5 millióan néztek meg a hazai mozikban és bő 70 év után sem vesztett semmit a népszerűségéből.
©Bródy János: Az Illés szekerén
Két fantasztikus CD-album egy helyen!
Bródy János legújabb CD-jét és a "Hadd szóljon!" című Klubrádiós koncertlemezt dedikálja december első napján, csütörtökön 5 órától.
A 60-as évek legendája túl a hatvanon is csodákra képes.
’...műszaki pályára készültem, de a zene elragadott, magával sodort, és lett belőlem egy mesterséges szerencsétlenség (mű-vész), aki most 14 különböző, de egymással összefüggő dalban próbálja megfogalmazni, hogy milyennek látja a világot’ - mondja Bródy János és kaján mosollyal teszi hozzá: 'Ez egy zenei Feszty-körkép a magyar rock hangfoglalásáról, minden háztartásban nélkülözhetetlen kultúrtörténeti kordokumentum.'
"Az Illés szekerén" országos lemezbemutató koncert december 20-án lesz a SYMA-csarnokban. Biztosítsa helyét időben, mert később bánni fogja, ha kihagyja ezt a különleges alkalmat. Ilyen volt a Klubtalálkozó 2011 júniusában, ahol háromezren vettek részt. Most felidézheti az összetartozás élményét.
A hangverseny 14 élő felvétele és az összes dal szövege CD-albumban!
Vigye haza a két CD-t Bródy János aláírásával!