A 100 éve született Darvas Ivánra és Makk Károlyra emlékeznek az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon első közös filmjük, az 1954-ben bemutatott Liliomfi felújítottváltozatának kópia premierjével. A Szigligeti Ede művéből született adaptáció máig a magyar filmtörténet egyik legszínesebb legkönnyedebb vígjátékának számít, amit több mint 6,5 millióan néztek meg a hazai mozikban és bő 70 év után sem vesztett semmit a népszerűségéből.
Az énekesnő épp a napokban tölti a Megasztárban nyert utazását Thaiföldön, ahonnan rendszeresen megosztja élményeit rajongóival a hivatalos Facebook oldalán.
Amint onnan hazatér, minden idejét az Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőjében való szereplés fogja lefoglalni: próbák, interjúk sorozata vár rá. Gigi a február 16-i adásban fog sorra kerülni. Nemrégiben leforgatták a klipet is az "Úgy fáj/Over you" című dal magyar és angol változatára is, ezt is hamarosan láthatjuk már.
Mindemellett Gigi egy fantasztikus rekordot állított fel a Mahasz Rádiós Top 40 játszási listán: Vadonatúj érzés/Daydream című dala immár 8. hete áll a lista első helyén! Egy magyar előadónak sem sikerült ilyen bravúr az utóbbi években.