Megkezdődött Szabó Márton István első nagyjátékfilmje, a Zajkapitány 23 napos forgatása. A jeleneteket többek között olyan ikonikus budapesti helyszíneken rögzítik, mint az A38 hajó és a Turbina. Az abszurd humorú vígjáték egy „időskori” felnövés történet, melyben egy, a rég elvesztett fiatalságához ragaszkodó, hetvenes éveiben járó DJ kénytelen szembenézni azzal, hogy hamarosan meg fog süketülni. A Zajkapitány miközben bevezeti a nézőt a budapesti alternatív zenei világba, a generációk közötti kapcsolódásról is beszél.

A II. Kerületi Önkormányzat ingyenes kulturális és szórakoztató fesztiválját június 14-én és 15-én tartják a Millenárison. Ismét népszerű előadók vállaltak fellépést a kerület legnagyobb ünnepén. Eljön Halász Judit, Szikora Róbert és az R-GO együttes, Molnár Ferenc Caramel, Tolvai Renáta,
valamint a legutóbbi Megasztár fiatal énekeseinek: Nagy Kristófnak, Szakos Andreának és Talán Attilának a dalait élvezheti a közönség. A koncerteken kívül szombaton reggel 10 órától gyermek- és családi programok várják az érdeklődőket a Millenárison. Idén is lesz főzőverseny és a kerületi nemzetiségi önkormányzatok konyháját bemutató Ízek utcája. Ezen kívül számos szakmai, civil és állami szervezet tart bemutatót tevékenységükről.
Június 14. péntek
Szabadtéri Színpad
19 órától Tolvai Renáta énekel.
20 órától Molnár Ferenc Caramel 90 perces nagykoncertjét élvezheti a közönség
Június 15. szombat
Szabadtéri Színpad
10–19.30 óráig: Családi nap: légvárak, ugrálóvár, mászófal, egészségpont, Sziamarczi családi játszóház, nemzeti ízek vására, a Duna Művészegyüttes műsora.
10.30 órától Halász Judit koncertjére várják a gyerekeket.
10–16 óráig Bemutatkozik a II. Kerületi Rendőrkapitányság, Budapest Főváros Kormányhivatala II. Kerületi Hivatala, a Budapest Főváros Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve, valamint kitelepül a KSH Könyvtár is.
12 órától Ízek utcája
A II. kerületi nemzetiségi – a bolgár, a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a szerb, a szlovák és az ukrán önkormányzat – adnak ingyenes ízelítőt nemzetük konyhájának fogásaiból. A kulináris élvezeteket kulturális műsorokkal egészítik ki.
13 órától Főzőverseny
Az önkormányzati képviselőkből, a polgármesteri hivatal dolgozóiból, a II. kerületi Rendőrkapitányság munkatársaiból és a kerületi iskolák igazgatóiból álló csapatok mérik össze tudásukat.
17 órakor kezdődik Nagy Kristóf „Bozont”, Szakos Andrea és Talán Attila koncertje.
18 órától Szikora Robi és az R-GO koncertje.
19 órától The Carbonfools ad koncertet a Klebelsberg Kultúrkúriában.
Sajtóközlemény