Pigniczky Réka rendezésében, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és az 56films gyártásában egész estés dokumentumfilm készült a legendás Kaláka együttesről - megalakulásuk 55. évében. A filmet az 56 Films gyártotta és forgalmazza.
November 12-én, 18.00 órai kezdettel ismét egy országosan és nemzetközileg egyaránt ismert és elismert orvosprofesszor, Dr. Perner Ferenc, a hazai vese- és májátültetés úttörője és szervezője teszi tiszteletét vendégelőadóként a nagy sikerrel indult Óbudai San Marco Szabadegyetem második előadásán az Óbudai Művelődési Központ színháztermében.
Perner Ferenc a Semmelweis Orvostudományi Egyetem mai napig is aktív tanára, a Transzplantológiai Klinika emeritus professzora. A hazai szervátültetési program alapítójaként, kidolgozójaként és vezetőjeként számos hazai és külföldi elismerés birtokosa, a hazai donorprogram szervezője és megvalósítója. A 70. életévét betöltött, fiatalos és sportos professzor úr a mai napig gyakorolja sebészi hivatását, beszélgetésünket követően épp egy bonyolult műtéthez mosakodott be.
Professzor úr, miként vezetett az útja az általános sebészettől az első veseültetésig?
Bármilyen furcsán is hangzik, de a véletlenek sorozatának köszönhetem, hogy a hazai egészségügy hetvenes évekbeli viszonylatában én végezhettem az első sikeres veseátültetést. 1968-tól 3 évet ugyanis Algériában töltöttem, ahol egy 120 ágyas sebészeti osztályt vezettem. Ez idő alatt az orvosi munka mellett a francia nyelvtudásom tökéletesítésére is jutott idő, így 1972-ben alkalmam nyílt megpályázni egy francia ösztöndíjat, amelyet el is nyertem, méghozzá a nagyhírű párizsi Necker Kórházba. Itt tanulmányozhattam a veseátültetés technológiáját, és hazatértem után került sor az Ön által is említett első sikeres hazai vesetranszplantációra.
Amelyet kicsivel több, mint 20 év múltán a májátültetési program követett, amely szintén az Ön nevéhez fűződik.
Így igaz, a hazai májátültetésekkel 1995-ben indultunk, és azóta közel 300 májátültetést hajtottunk végre.
A szervátültetésről napjainkban számtalan hír és álhír kering, rengeteg film és krimi ihletője. Az elmaradottabb országokban állítólag virágzik a szervkereskedelem, és olykor nálunk is lehet hallani olyan történeteket, amelyek bevásárlóközpontban szervkereskedelem céljából elrabolt gyerekekről szólnak. Mi igaz ebből?
Ezért is tartom fontosnak az ilyen kezdeményezéseket, mint a szabadegyetem, hogy ezekre a valóban szakterületünkhöz tartozó kérdésekre az érdeklődők egzakt választ kapjanak. Ezek a hírek valóban hálás témái a bulvárújságíróknak, de azzal az alapkérdéssel, hogy például kiből válhat donor, vajmi keveset foglalkozik a média. Kevesen tudják, hogy hazánkban ugyanis az ún. feltételezett beleegyezés elve működik, azaz ha valaki életében nem tett írásos nyilatkozatot arról, hogy nem járul hozzá ahhoz, hogy szerveit halálát követően transzplantációs célra felhasználják, akkor azokat szabadon ültethetik át. Igaz, létezik egy olyan alszabály is, hogy ennek tényét közöljük a családtaggal, amennyiben elérhető, és ha a családtag úgy nyilatkozik, hogy az elhunyt ezt nem akarná, akkor a szerveket természetesen nem ültetjük át.
Akkor mondhatjuk, hogy az érdeklődők a szervátültetés kezdeteitől egészen napjainkig egy átfogó tájékoztatást fognak kapni a szakterületéről, érintve a donorkérdést és szervkereskedelmet egyaránt?
Igen, igyekszem összefoglalni tapasztalataimat és ismereteimet a rendelkezésemre álló egy órás előadásban, majd ezt követően örömmel válaszolok bármilyen nézői kérdésre. Elárulom, hogy az előadás idején egy fotótárlat is látható lesz a magyar transzplantációs programban részt vett páciensek olykor drámai küzdelmekkel, olykor felemelő pillanatokkal teli életéből.