Európa újra mozizni megy!” – Tizedik alkalommal rendezik meg az egyik legnagyobb összeurópai filmünnepet, amelyen tavaly 40 ország 700 mozijában több mint 90.000 néző vett részt.

Egy nap, tizenegy koncert, 500 perc tiszta zene.
Tizenegyedik közös zenei maratonját szervezi meg a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa 2018. február 4-én. A nap főhőse ezúttal az amerikai álom klasszikusa, Leonard Bernstein lesz, mellette a 20. századi amerikai zene legnagyobbjainak művei szólalnak meg.
„Nincs olyan ága a zenének, amit Leonard Bernstein ne próbált volna ki, és mindegyikben mester. Leonardói reneszánsz jelenség” – mondta a magyar származású Oscar-díjas amerikai zeneszerző, Rózsa Miklós, akivel Fischer Iván karmester, a maraton művészeti vezetője is egyetért. „Sokoldalú volt: zeneszerző, karmester, népnevelő, humanista, igazi mély gondolkodó. Tőle tanultam, hogy a zene nem szakbarbárok versenyarénája. Sosem felejtem el ezt a mondatát: nagyon szeretem a zenét, de az embereket még jobban szeretem.”
„Bernstein televíziós ismeretterjesztő zenei sorozata nem csupán számomra, de egy teljes generáció számára jelentett sosem felejthető találkozást a zeneművészet rejtelmeivel. Bernstein életművének gazdagsága egyszerűen lenyűgöző, az idei maraton pedig ezt a zseniális sokszínűséget ünnepli reggeltől éjszakáig” – mondta Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója, kiemelve, hogy a Budapesti Fesztiválzenekarral közösen életre hívott maraton minden évben kitüntetett, különleges nap a Müpában, valódi, az egész épületet betöltő intenzív közösségi élmény a nézők és a szakma számára is.
Bernstein, aki éppen 2018-ban lenne 100 éves, kora ikonikus hangjává vált, eklektikus kompozícióiban keveredik a jazz, a zsidó dallamok és a színházi zene, de bármit is írt, elsődleges célja a kommunikáció volt. Életművéből hallhatunk humoros és lelkesítő politikai nyitányt, zsoltárokat és motettákat, megszólal egyik legnépszerűbb műve, a Szimfonikus táncok a West Side Storyból, a Kennedy elnök özvegyének kérésére született drámai Mise néhány részlete, a Jeremiás próféta történetét feldolgozó 1. szimfónia, és egyik legkomolyabb társadalomkritikus operája is, a Trouble in Tahiti, melynek nem csak a zenéjét, de a szövegét is ő maga írta.
Ezt a végtelen sokoldalúságot a magyar zenei élet legizgalmasabb szereplői mutatják meg. A maratoni élményről a Budapesti Fesztiválzenekar, a Pannon Filharmonikusok, az Amadinda Ütőegyüttes, az Óbudai Danubia Zenekar, a Szent Efrém Kórus, a MÁV Szimfonikus Zenekar, a Budapesti Vonósok és a Modern Art Orchestra gondoskodnak. Mellettük hallhatják muzsikálni Várdai Istvánt legendás Stradivari-csellóján, amelyen korábban Jacqueline du Pré játszott. Érkezik Dejan Lazić, az eredeti és friss szemléletű horvát zongoraművész, a Metropolitanben is otthonosan mozgó amerikai tenor, Paul Appleby pedig önálló dalestet ad a maratonon. Bernstein darabjai mellett a 20. századi amerikai zene nagyjainak műveiből áll össze a műsor. Hallhatjuk a jazz és a klasszikus zene egyesítésének egyik leghatásosabb darabját, George Gershwin Kék rapszódiáját, amely már a bemutatóján is elképesztő siker volt. Scott Joplin ragtime-ja az Oscar-díjas A nagy balhé című filmből lehet ismerős. A „jazz miniszterelnökének”, Ferde Grofének filmszerű zenéje végigrepít a Grand Canyonon, Samuel Barber szenvedélyes, melodikus Adagiója igazi közönségdarab. Mindezeken túl az Üvegteremben a nap során a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói adnak ingyenes koncerteket, a Müpa Előadótermében vetítések, az előcsarnokban pedig kiállítás várja a maratonra érkezőket.
A maraton napján a Müpában tizenegy, egyenként háromnegyedórás koncertet hallhatnak. A kamaradarabok a Fesztivál Színházban, a zenekari művek a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben hangzanak el. A Maraton 2018 – Bernstein és az amerikai zene teljes programja a Müpa és a BFZ honlapján is megtalálható.
Maraton 2018 – Bernstein és az amerikai zene
Részletes program:
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
10.30 - MÁV Szimfonikus Zenekar - Vezényel: Csaba Péter
Bernstein: Slava! – nyitány
Grofé: Grand Canyon-szvit
12.30 - Budapesti Vonósok - Vezényel: Farkas Róbert
Barber: Adagio
Bernstein: Szerenád hegedűre, vonósokra, hárfára és ütőkre Platón Lakomája nyomán
Közreműködik: Giovanni Guzzo – hegedű
15.00 - Óbudai Danubia Zenekar - Vezényel: Hámori Máté
Bernstein: 1. szimfónia (Jeremiah)
Bernstein: Három meditáció a Miséből
Közreműködik: Várdai István – cselló
17.00 - Amadinda Ütőegyüttes
Joplin: Ragtime Dance
Reich: Clapping Music
Cage: Imaginary Landscape No. 2
Elliot Cole: Postludes #6 & #8
Red Norvo: Knockin' on Wood
Reich: Mallet Quartet
Az együttes tagjai: Rácz Zoltán, Holló Aurél, Váczi Zoltán, Bojtos Károly
19.00 - Pannon Filharmonikusok - Vezényel: Gérard Korsten
Bernstein: Candide – nyitány
Gershwin: F-dúr zongoraverseny
Közreműködik: Balog József – zongora
21.00 - Budapesti Fesztiválzenekar - Vezényel: Fischer Iván
Bernstein: Szimfonikus táncok a West Side Storyból
Gershwin: Kék rapszódia
Közreműködik: Dejan Lazić – zongora
Fesztivál Színház
11.30 - A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóinak koncertje
Bernstein: Anniversaries – zongoraciklusok
Közreműködik: Balogh Ádám, Medgyesi Zsolt, Gonda Katalin, Demeter Áron, Kovács Gergely – zongora
13.30 - Szent Efrém Kórus - Művészeti vezető: Bubnó Tamás
Copland: Négy motetta
Gershwin-művek
Bernstein: Chichesteri zsoltárok
Közreműködik: Gesztesi-Tóth László – orgona, Bábel Klára – hárfa
16.00 - Bernstein: Trouble in Tahiti – egyfelvonásos opera
Rendezte és vezényel: Philipp György
Közreműködik: Balogh Eszter, Najbauer Lóránt, Bódi Zsófia, Csapó József, Varga Donát – ének
18.00 - Paul Appleby dalkoncertje
Bernstein: Something’s Coming; Maria
Ives: Down East; The Housatonic at Stockbridge; At the River; Memories
Harold Meltzer: Bride of the Island (Reveille, Sugar Loaf, Thistles, Hay)
Bernstein: To what you said; Dream with me
WIlliam Bolcom: New York Lights
Közreműködik: Ernst Munneke – zongora, Kertész György – cselló
20.00 - Modern Art Orchestra - Vezényel: Fekete-Kovács Kornél
Leonard Bernstein, Duke Ellington, valamint George és Ira Gershwin művei






















