40. születésnapját ünnepli a spanyol film legrangosabb díja. Ebből az alkalomból az Uránia Nemzeti Filmszínház különleges filmválogatással köszönti az ibériai ország sokszínű filmművészetét. A Spanyol Nagykövetség együttműködésével megvalósuló sorozatban április közepétől június végéig tíz rendkívüli alkotást vetítenek, olyan megkerülhetetlen rendezőktől, mint Pedro Almodóvar, Isabel Coixet és Carlos Saura.

Sörcsapolás és űrtechnológia?
Immár itthon is kipróbálható a Beerjet, amely díjazott lett a Sirha Budapest 2018 Termékversenyének Innovációs kategóriájában. Néhány éve egy startup felforgatta Nyugat-Európa fesztiváljait, stadionkoncertjeit és focimeccseit: megoldották, hogy a vendégeknek egyszerűen ne kelljen többé várniuk a sörükre.
Legyen a Beerjet vendége a Sirha Budapest 2018-on, és ismerje meg a világ leggyorsabb sörcsapoló berendezését, és kóstolja meg az általa szervírozott söröket!
Tökéletes sör 7 másodperc alatt – innovációs díjat nyert a leggyorsabb sörcsapoló
Egy ausztriai feljesztőcsapat a hosszas sorban állásnak vetett véget azzal, megalkotott egy gépet, amely bárhol képes megteremteni a sörcsapoláshoz tökéletes körülményeket, és 6 korsó sört csapol ki mindössze 7 másodperc alatt. Ez óránként ezer korsó, de hogyha kell, tovább növelhető a szám, egészen 1500-ig.
A Beerjet első ránézésre ugyan csak egy nagy doboz, amelynek egyik oldalára egy kis tálcán bekerül hat pohár, a gép – ahogy az igazi csaposok – megdönti a poharakat, és folyik is beléjük az ital. Mégis szinte mindenki fotózza és videózza munka közben, hiszen a szupergyors működés lebilincselő, az eredmény pedig tökéletes.
A titok persze bent a dobozban rejlik!
A Beerjet népszerűsége Ausztriában, Németországban és az USA-ban már nem újkeletű: az Ottakringer és a Stiegl Sörgyár állandó partnerei és a bécsi Allianz Stadionban, a Borussia Dortmundnál vagy a Bayern Münchennél, de a New York Yankeesnél is jól bevált már a rendszer. Magyarországon eddig többek között a Groupama Aréna és a szombathelyi Swietelsky-Haladás stadion rendezvényeinek látogatói, illetve a Forma 1 idején Hungaroring vendégei találkozhattak a Beerjettel. Ezúttal pedig február 7. és 9. között a Sirha Budapest 2018 élelmiszeripari és HoReCa szakkiállításon mutatják be a 6-os gyorscsapolórendszert, amely a rendezvény Innovációs Termékversenyének Technológia kategóriájában már díjat is nyert.






















