Csütörtök délelőtt ritka élményben volt részem: többedmagammal láttam, ahogy a Nemzeti Múzeum munkatársa egy gyalogsági pajzsot helyez el egy kiállítási vitrinbe. Ez volt a „Reneszánsz látványtár – virtuális utazás a múltba” című kiállítás sajtótájékoztatójának befejező aktusa.

De kezdjük az elején!
Múzeumba menni jó. Múzeumba menni jó, de néha felmerül a kérdés, hogyan is menjünk?
Van, amikor elmegyünk, a látvány megragad bennünket, szemünk befogadja azt, a tudatunk valamely szeglete örül neki. De vannak olyan kiállítások is, amikor valamit kell(ene) tudnunk az egészről, hogy ne érjen csalódás bennünket.

A „Reneszánsz év” utolsó három hónapja is sok érdekességet kínál az érdeklődőknek, mint ahogy azt OKM (Programok 2008. szeptember – december) kiadványa szépen, látványosan ismerteti. Ezekből a programokból egy ez a kiállítás. De micsoda egy!
A kiállítás bevezető gondolata képeken jelenik meg: mit is jelentett a reneszánsz a XIX. századi romantikusoknak? Ezzel párhuzamosan ott van Kőnig Frigyes festmény-sorozata, amely egy mai művész mondanivalója a reneszánszról.
Érdemes megállni Polgár Botond Tondo című szobra előtt, s eltűnődni a gondolat eredetiségén: látok egy kétdimenziós képet (tondo = kör alakú festmény vagy dombormű, jelen esetben Michelangelo műve) és megpróbálom visszaállítani az eredetit, a valót, a három dimenziót, amit a mester láthatott.

Mielőtt azonban tovább mennék, a kiállítás alcímén tűnődjünk el: „A reneszánsz építészet Magyarországon”. Erről azért valamit kell tudnunk, ha igazán élvezni akarjuk a kiállítást – szerintem.
Mert mit várhat ettől az alcímtől egy nem magyar?
Hát azt, hogy különböző helyeken, különböző funkciójú épületek – ha nem is tömkelegét, de sokaságát fogják valahogy bemutatni.
És mit tudhat egy átlag magyar?
Azt, hogy szomorúan nincsen sok se kicsi, se nagy tárgyi emlék ebből a korból.
Pedig lehetne, volt.
Azt is sokan tudjuk, hogy a reneszánsz Magyarországon Mátyás korában kezdődött, de azt hányan tudjuk, hogy Itália után a reneszánsz először Magyarországon jelenik meg, s innen terjed tova Európa más tájai felé? Ez a tény a Mátyás-kori magyar királyság szerepét, súlyát igen jól érzékelteti. Húzzuk ki magunkat! Erre igazán büszkék lehetünk.

A kiállítás a bevezetés után királyi építkezések bemutatásával folytatódik, ezt követik az egyházi jellegű építmények, a nagy bárói családok birtok-közponjainak épületei, a középnemesség házai. A sort a török elleni védekezésül emelt várak követik, amelyek jelentős részét többségében olasz származású mesterek reneszánsz stílusban építették.

De hát mit lehet látni?
Csodálatos töredéket – és a töredékekből elképzelt egészet a technika és a művészet segítségével: reneszánsz épületek számítógépes animációját, maketteket – mint a Tondo: a síkból a teret képzelem el, a részből az egészet.

És akkor következik az utolsó terem: pajzsok, páncélok – az a bizonyos gyalogsági pajzs (nem árulok el róla többet) – és ha közel hajolunk a szerszámíjakhoz, láthatjuk Mátyás király címerét rajta. Vajon ki volt az a nagyra becsült vendég, aki ezzel lőhetett a királyi vadászaton?

A kiállítást középiskolásoknak, illetve az őnáluk idősebbeknek ajánlom. Érdemes zenés tárlatvezetést részt venni csoportok esetén.
Felhívom a gyengénlátók és vakok figyelmét, hogy a sajtóbemutatón elhangzottak szerint a múzeum bizonyos napokon az ő igényeiknek megfelelő belépést, vezetést biztosít számukra.

A kiállítás tervezett időpontja: 2008. szeptember 27- november 30.
Bővebben: http://www.latvanytar.mnm.hu