Gitártalálkozó Gary Moore-ral

Időpont: 
2009. november 13. 0:00 - péntek

Egyedülálló napja lesz a gitárszakmának november 13-a. A Syma Rendezvénycsarnokban tartandó Vintage Gitártalálkozó feltehetőleg csemegéül szolgál majd a minden élő zene egyik alapjául szolgáló csodálatos hangszer és muzsika kedvelőinek.

A szervezők célja, hogy minél nagyobb számban tárhassák a nagyközönség elé a ma használatos gitárok nagy értékű elődjeit. Az érdeklődők minden bizonnyal egy időutazáson vesznek majd részt, amikor is egy helyen látják majd a Gibson Les Paul Custom, illetve az ES széria gitárjait a ’60-as, ’70-es évekből, vagy akár a ’70-es Fender Telecastert, a Tele Pink Paisley ’68 RI-t, ’60-as és ’70-es évek Stratocasterjeit – hogy csak néhányat említsünk a tucatnyi eredeti gitárcsodából. A gitárok legfontosabb kiegészítői, az erősítők sem akármilyen gyűjteménye lesz majd látható olyan ritkaságokkal, mint Fender Vidroverb, Bandmaster és Bassman-k a ’60-as évekig visszamenőleg és nem utolsó sorban a ’70-es, ’80-as évek Marshalljai, a Bluesbraker, vagy Silver Jubilee–k. Bizton állítható, hogy még rutinos „öreg” gitárosok is ritkán, de sima átlag ember soha nem juthatott ilyen mennyiségű és értékű hangszerhez 30m-nél közelebb. A mintegy 100 hangszer legtöbbjét gyűjtők bocsájtják a találkozó rendelkezésére természetesen szigorú biztosítási feltételek mellett, hisz a kiállított darabok némelyike 10-20 milliós értékű.

Az érdeklődőknek a 18 órai kapunyitást követően két órájuk lesz elmerülni a muzeális értékekben, aztán 20 órakor a napokban szintén gitárcentrikus új albummal jelentkező Jamie Winchester és zenekara csap majd a húrokba. Ezt követően a napra a koronát az aranykezű Gary Moore koncertje teszi fel, aki 40 éves pályafutása során először lép fel Budapesten.

A gitár szeretetében egy húron pendülőknek és a hangszeres zene szerelmeseinek minden bizonnyal az ősz meghatározó zenei eseménye.