Kirk Franklin (USA), Bolyki Balázs (H)

Jegyár: 
5990 Ft, 7990 Ft, 9900 Ft, 11990 Ft
Időpont: 
2009. november 17. 19:30 - kedd

Napjaink egyik legismertebb fekete előadóművésze, a 7 Grammy-díjjal kitüntetett és több mint 15 millió albumot eladott Kirk Franklin most látogat először Magyarországra. Egy nagyzenekari felállással, szó szerint "színes", egyedi hangzású, rendkívüli produkciót készül európai turnéja keretein belül előadni Budapesten.

Kirk gyermekkorától fogva aktívan foglalkozik zenével, sok hasonló sorsú afro-amerikaihoz, ő is az egyházi kórusokban kezdett el énekelni. A ’90-es évek elején egy gospel-formációt hozott létre, “The Family” néven, ami tizenhét gospel-énekest tömörített. Majd 1993-ban Kirk Franklin and The Family néven adták ki első lemezüket, mely 42 héten át vezette az amerikai Billboard gospel lemezek listáját és egyben az első volt a műfaj történetében, melyből több mint egy millió példányt adtak el. Harmadik lemezükért 1995-ben Grammy-díjban részesültek, de az igazi áttörést a 97-es korongjukon szereplő “Stomp” című dal hozta meg, melyben a Salt’n’Pepa énekesnője, Cheryl "Salt" James közreműködött. A kooperáció annyira bejött, hogy az R’n’B listák élére került, és az MTV is komoly rotációban játszotta a dalhoz készült videóklipet. Így a folytatást már nem bízták a véletlenre, az 1998-es korongon már olyan nevek segítettek be, mint  Bono a U2-ból, R.Kelly vagy Mary J. Blige (“Lean On Me” c. dal) vagy épp Rodney Jerkins (a “Revolution”-ben). 2001-ben egy hollywoodi komédia, a Kingdom Come c. film produceri munkáltaira kérik fel, mely során a Mary Mary-vel és a Boyz II Mennel dolgozott együtt. Legutolsó, egyben tizedik sorlemeze 2007. decemberében látott napvilágot, “Fight Of My Life” címmel. A Billboard 200-as lemezlistájának 33. helyén nyitott, míg a Gospel albumok listáját vezette hónapokon át. Olyan nevek közreműködtek ezúttal is mint Rance Allen, Isaac Carree, tobyMac, Da' T.R.U.T.H., Doug Williams és Melvin Williams. Hazánkba ezzel az anyaggal látogat, turnéjának gerincét ez alkotja majd.

A budapesti koncerten Bolyki Balázs és csapata lép fel a gospel-sztár előtt. A harminc perces műsorban Balázst Bársony Bálint, Pintér Tibor és Tiba Sándor kísérik a színpadon.