2017. december 17. - vasárnap

A fáraók nyomában

Kinyomtatom...
Helyszín: 
VAM Design Center
Jegyár: 
3900 Ft, 2900 Ft (diák/nyugdíjas)
Időpont: 
2009. október 24 - 2010. április 22

Egy régészeti szenzáció, egy eltüntetett legenda feltárása - történelem testközelben. Ezt az élményt kínálja az a kiállítás amelyet közel félmillió ember nézett meg Münchenben és hasonló sikere volt a barcelonai "Maritím" múzeumban is. A tárlat október 24-től a VAM Design Centerben látható.

A szenzációs kiállításhoz kapcsolódóan felnőttek számára egy előadássorozatot illetve általános és középiskolások számára interaktív kísérőprogramként a tananyagba is beilleszthető, egyiptomi témájú foglalkozásokat szerveznek. Az előadássorozat elsősorban fiatal felnőtt korosztályt és laikus érdeklődőket célozza meg.

Az „Élet Házának írnokai” programsorozatot azzal a céllal hozták létre, hogy lehetőséget biztosítsanak a gyerekek számára, hogy a játékok izgalmával ismerkedhessenek az ókori történelem és kultúra rejtelmeivel, valamint hogy az érdeklődők számára bővebb információt nyújtson az ókori Egyiptom történelmi és vallási hátteréről, illetve az egyiptomi kultúra egészéről.

A játszva tanulás szellemében és a hitelesség céljával az animációkat egyiptológus szakember dolgozta ki, és az ő vezetésével zajlanak majd a foglalkozások is.

Választható témakörök:

  • Az egyiptomi hitvilág istenei: a feladatok a kiállított tárgyakon megjelenő isten-ikonográfia megismertetésére koncentrálnak. A foglalkozás során a gyerekek megismerik egy-egy isten funkcióját, attribútumait, ábrázolási jellegzetességeit, az egyiptomi panteonban betöltött szerepét, a hozzá kapcsoló mítoszkört. Műhelyfeladat: amulettek, istenszobrok készítése agyagból.
  • Temetkezési tárgyak és mumifikálás: a feladatok a kiállított tárgyakon keresztül ismertetik meg a gyerekeket az egyiptomiak temetkezési szokásaival, a halott mellé helyezett különböző tárgyak funkciójával. Műhelyfeladat: múmiadíszek készítése.
  • A fáraó személye: a foglalkozás célja, hogy megismertesse a gyerekeket a sír tulajdonosának személyével, azzal, hogy tulajdonképpen ki is volt az egyiptomi uralkodó és milyen pozíciót foglalt el az egyiptomi világképben. Műhelyfeladat: textilfestés.
  • A művészeti ábrázolás jellegzetességei: a foglalkozás során a gyerekek megismerkednek az egyiptomi művészeti ábrázolások alapvető sajátosságaival, úgy a kisplasztika, mint az életnagyságú ábrázolások terén a kiállított tárgyakon keresztül. Műhelyfeladat: opcionálisan választható a fentiek közül.
  • Vadászat és harc: a foglalkozás a kiállított tárgyakon keresztül ismerteti meg a résztvevőket az egyiptomi fegyverekkel, vadászati technikákkal, illetve ezek ábrázolási sajátosságaival. Műhelyfeladat: harci és vadászati jelenetek festése.

Az előadássorozat célja, hogy az érdeklődők számára bővebb információt nyújtson úgy a kiállítás anyagáról, mint általában a kiállított anyag történelmi és vallási hátteréről, illetve az egyiptomi kultúra egészéről. A tudományos, ugyanakkor érdekes és szórakoztató előadások során megismerhetik a látogatók a sír felfedezésének körülményeit, a történelmi hátteret Tutanhamon korában, az egyiptomi vallás, írásrendszer, világkép, művészeti ábrázolás alapjait, mindazt az összetevőt, amelynek eredménye a kiállításon látható és megelevenedő egyiptomi világ. Az előadásokat meghívott szakemberek, a témával, illetve az adott korral foglalkozó egyiptológusok tartják.

Az előadássorozat időpontjai: (Az előadások időpontja: szombat délutánonként 16,00 -17,30. óra.)

  • 2009. november 28. szombat, A sír felfedezésének története (Kiss Enikő)
  • 2009. december 12.,szombat: „Utazási beszámolók” az ókori Egyiptomról: Hérodotosz, Diodórosz, Sztrabón (Almásy Adrienn)
  • 2009. december 19., szombat: Történelmi háttér Tutanhamon korában (Antalffy Péter)
  • 2009. január 09., szombat: A hieroglif írásrendszer és szimbólumtartalma (Egedi Barbara)
  • 2009. január 16., szombat: A mumifikálás kialakulása és fejlődése (dr. Győry Hedvig)
  • 2010. január 23., szombat: Sírépítészet és sírszimbolika az Újbirodalomban (Antalffy Péter)
  • 2010. január 30., szombat: Újbirodalmi templomszimbolika (dr. Bartos Zoltán)
  • 2010. február 06., szombat: Az egyiptomi vallási elképzelések alapjai (Kiss Enikő)
  • 2010. február 13., szombat: Elképzelések a túlvilágról (dr. Győry Hedvig)
  • 2010. február 20., szombat: Mágikus világkép és gondolkodás az ókori Egyiptomban (Kiss Enikő)
  • 2010. február 27., szombat: A művészeti ábrázolás jellegzetességei (Egedi Barbara)
  • 2010. március 06., szombat: Szent állatok tisztelete (dr. Bartos Zoltán)
  • 2010, március 20., szombat: dr. Schreiber Gábor (téma egyeztetés alatt)
  • 2010. március 27., szombat: A mindennapi élet (dr. Győry Hedvig)
  • 2010. április 03., szombat: Nagy Sándor Egyiptomban: egyiptomi és görög kapcsolatok (Antalffy Péter)
  • 2010. április 10., szombat: A kereszténység Egyiptomban (Parlagi Gáspár)
  • 2010. április 17., szombat: Tutanhamon ékszerei (dr. Győry Hedvig)
  • 2010. április 24., szombat: Magyar ásatások Egyiptomban (dr. Bartos Zoltán)
Saját értékelésem: Nincs Mások értékelései: 3 (2 szavazat)

megnéztem

 Megnéztem a kiállítást. Szerintem igényes és informatív.

A bejáratnál kaptunk egy audio guide-ot igy nem megy el sok idő az olvasással, bár a kiirt szöveg  plussz információkkal szolgál, de az sem marad le semmiről, aki csak a szöveget hallgatja végig.

Igazi modern kiállításról van szó. Filmvetitéssel, rengeteg mütárggyal, pici makettekkel, fotókkal. Színes szagos előadásmódban. Egyiptom rajongóknak is merem ajánlani, ugyanis nővérem Egyiptom fanatikus és ő sem volt csalódott. Egykét hibát tudtam csak taláni, mint a narrátorok tájszólása, vagy a hangosítási próba az emeleten. (egykettő egykettő...) Valamint néha lehetett volna jobban elrendezni a kiállított tárgyakat, de mivel a VAM design egy kötött terű helyiség, nem úgy mint egy múzeum kiállító tere ez megbocsátható, a falazott pincehelyiség egyébként kellemes környezete a kiállításnak.

Kicsit fura érzés, hogy egy tárgy sem eredeti, de nagyon gyönyörű másolatok, kicsit átérezhető milyen lehetett az ókori egyiptom, valamitn az ásatások kora.

Érdemes hétköznap vagy csoporttal menni, akkor kevesen vannak, és a jegyár is olcsóbb.

 

9/10

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

plakát

A Young Generation Art Fair 100 művésze, több mint 500 műalkotással várja a Zsilip kortárs központba látogatókat.

Kondratska Olga

Kondratska Olga ukrán festőművész kiállítása nyílt az alkalomhoz illően őszi színekbe öltöztetett Hadik Kávéházban.

Titanic

100 ezredik látogatóját köszöntötte minap a Titanic kiállítás.