Bár a Találkozás a Buddhával című film 2026. június 25-én érkezik a magyar mozikba, de ezt megelőzően premier előtt látható április 22-én, este 7 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínház Dísztermében, az alkotók jelenlétében. Erre az előadásra már megkezdődött a jegyelővétel.

Duda Éva Lábán Rudolf díjas előadása látható az MU Színházban 2010. március 3-án és 4-én 20 órai kezdéssel.
“A napnál világosabb, hogy az ember biológiai érdeke (hulljon a férgese) és morális igénye (mindenkinek joga van az élethez) mára kibékíthetetlen ellentmondásba került egymással, amely csak az egyik vesztével végződhet. Viszont a biológiai lény halála az erkölcsös (emberi) személyiség kipusztulását is implikálja, míg a mostani fogalmaink szerint értelmezett emberi erkölcsnek a halála nem ölné meg a biológiai lényt. Persze az is igaz, hogy ki akar ott ministrálni, ahol egyszer már misézett.” - Boskovitz Péter


























Hozzászólások (1)
Szeretnèm , hogy a Duna TV ben is foglalkozzanak
a hires , magyar tàncmester èletutjàval ,
a tànc kultura rèszère tett hires felfedezèsèrol.
Koszonettel dr Eva Laban