Észveszejtően jó fogadtatásra talált a Gyilkos randi című thriller, ezért a rendező, Christopher Landon szétrobbanó fejű emojit rakott ki oldalára az X-en, mindjárt a bejegyzés fölé, amelyen a film 100 százalékon áll a RottenTomatoes kritikai portálon.
2010. március 1-én ünnepeljük a romantika korának egyik legnagyobb hatású zeneszerzőjének, Fryderyk Chopin születésének 200. évfordulóját. Ebből az alkalomból ünnepi koncertet ad Budapesten a bydgoszczi Pomerániai Filharmónia Szimfonikus Zenekara, Tadeusz Wojciechowski vezető karmester vezénylete alatt.
Az est különlegessége, hogy a szólistaként közreműködő Szilasi Alex – aki az évfordulóra Chopin összes Pleyel-zongorán lemezsorozatot jelentet meg a Hungaroton Kiadónál – a legújabb típusú, különlegesen lágy hangú Pleyel-koncertzongorán szólaltatja meg Chopin műveit. Köztudott ugyanis, hogy a lengyel származású komponista életműve szorosan kötődik kedvenc hangszermárkájához, a Pleyel gyár zongoráihoz. Az ünnepi hangversenyen azonban nem csupán Chopin művei csendülnek fel. Chopin kortársa, barátja, első életrajzírója, Liszt Ferenc tiszteletére – akinek 200. születési évfordulóját 2011-ben ünnepeli majd a világ – a hangversenyt Liszt Ferenc híres zenekari Schubert-átirata, a „Wanderer” fantázia nyitja meg.
Program:
- Schubert–Liszt: C-dúr („Wanderer”) fantázia, op. 15
- Chopin: Andante spianato et Grande Polonaise brillante, op. 22
- Chopin: Változatok Mozart: Don Giovanni „La ci darem la mano” c. áriájának témájára
- Szünet
- Chopin: II. (f-moll) zongoraverseny, op. 21
Vezényel: Tadeusz Wojciechowski