Nagy Borbála első nagyjátékfilmjét, a Mambo Maternicát beválogatták a február 2-8. között megrendezendő 45. Magyar Filmszemle versenyprogramjába, így ott lesz a film hazai premierje. A három, egy-egy döntés küszöbén álló nő történetét bemutató, Budapesten, Berlinben és Párizsban játszódó, az NFI Inkubátor programja támogatásával készült, magyar-német-francia koprodukció főszereplői Török-Illyés Orsolya, Sipos Vera, Székely Rozália és Schmied Zoltán.
A Real Your Nature partisorozat márciusi állomásán a glitch-hop felé veszi az irányt. A műfaj két feltörekvő képviselője, a Los Angeles-i Jason Chung, azaz Nosaj Thing, illetve az elképesztően fiatal, mindössze 19 éves londoni Slugabed mutatkozik be.
Nosaj Thinget leginkább a másik nagy nyugati parti elektronikus mágushoz, Flying Lotushoz szokás hasonlítani, és valóban: ambientes hangkép-töredékekből, samplingekből, visszafelé lejátszott szalagdarabokból, vibráló szilánkokból, csilingelő triangulum-effektekből csiszatolja össze az experimentális és a populáris határán egyensúlyozó darabjait. Nosaj Thing első lemeze fél éve jelent meg, hatalmas kritikai hozsanna közepette, és valóban az év egyik legizgalmasabb elektronikus zenei vállalkozása volt. A szépséges kompozíciók mellett Nosaj Thing elismert remixer, olyan „műfajidegen” előadóknak készített remekbe szabott glitch-hop keveréseket, mint például az XX vagy a Radiohead.
Slugabed muzsikájára – igazi londoni lévén – jóval erőteljesebb hatást gyakorolt a dubstep és a grime: zajos-zörejes, csattogó elektró alapjait bőségesen locsolja meg durva hiphoppal és G-Funkkal, úgyhogy izgalommal várhatjuk, a Real Your Nature következő alkalmával mit hoz Amerika és Nagy-Britannia találkozása.





















