Észt Hét 2010

Időpont: 
2010. március 18. 0:00 - csütörtök - 2010. március 24. 0:00 - szerda

Március 18 és 24 között rendezik meg az Észt hetet Magyarországon. Az országos rendezvénynek otthont adó városokban: Budapesten, Szombathelyen és Debrecenben az észt film, színház, irodalom, kiállítás és gasztronómia mutatkozik be.

Hét nagyjátékfilm, sok rövid- és animációs film, felolvasóest, az észt Ugala színház vendégjátéka és egy héten keresztül naponta változó észt ételek lesznek a terítéken március 18-től Budapesten a Toldi moziban, a Merlin színházban és a Kertész utcai M étteremben.
Szombathelyen a helyszín az Agora-Savaria Filmszínház, Debrecenben pedig a Magyar Nyelvtudományi Intézet ad otthon a rendezvénynek.

Megnyitó
Március 17-én a Toldi moziban irodalmi felolvasóest is lesz. Észt és magyar színészek olvasnak fel két díjnyertes novellát. Ilmar Jaks: Armer Adolf című novellája azon a kérdésen elmélkedik, hogy mi lett volna, ha Adolf Hitler iskolásként egy hólavinában halt volna meg, miközben megmentette két társát. Az írás 2004-ben megkapta az év legjobb novellája címet. A másik bemutatásra kerülő művet 2006-ban a lengrangosabb észt novelladíjjal jutalmazták. Armin Kõomägi Anonim logisztikusok című írásában arra a kérdésre keresi a választ, hogy miként lehet élni, mozogni, nemzeni a lehető legkevesebb energia-ráfordítással.
Az Észt Hét szombathelyi programjai az Agora-Savaria Filmszínházban A Balti-tenger mentén című fotókiállítás megnyitójával veszik kezdetüket.

Film
Az Észt Hét legszélesebb kínálatával kétségkívül a filmes szekció jelentkezik. A diszkó és atomháború című film tavaly elnyerte a Varsói Nemzetközi Filmfesztivál dokumentumfilmes fődíját. A humoros dokumentumfilm a szovjet időkben csak titokban hozzáférhető finn televízióadás Észtországra tett hatásáról szól. A fesztivál vendégeként érkezik Budapestre Mart Müürisepp, a Vasha című film főszereplője is. A filmben a főhősnek választania kell: segít egy embernek, aki korábban megmentette az életét vagy ellene fordul, hogy a saját lelkiismeretét mentse.
A Bankrablás című drámát nemcsak azért érdemes megnézni, mert Európában és a tengerentúlon is fesztiválsikereket ért el, hanem mert a stáblistán szerepel egy hippit játszó, Asszonyi Zoltán nevű magyar színész is. A hét egész estés filmjei mellett találunk kisfilmes összeállítást, egy adag új észt animációs csokrot, vizsgafilmeket és videoklippeket is.

Színház
A kék vagon című vendégjáték észt nyelven, magyar felirattal lesz látható a Merlin színházban. A Magyarországon is népszerű észt szatirikus író, Andrus Kivirähk betekintést enged a mostani harmincasok, az ún. orosz rajzfilm-generáció lelkében élő szovjet nosztalgiába. A darab szereplői, akikben az észtek önmagukra ismerhetnek, egy születésnapon vodkázgatnak, és felidézik a szovjet korszak végének képtelenségeit. Az egymást nem értő nemzedékek érvelésében már-már tragikus dac mutatkozik meg, és a viccelődésben nemegyszer túl messzire mennek.

A színházi előadás után Sirató Ildikó beszélget a darab rendezőjével, Taago Tubinnal.
Az előadás napján egy különleges fotókiállítás is megtekinthető a Merlin színházban.

Gasztró
Az Észt Hét alatt az M étteremben minden nap észt ihletésű menüt találunk. Minden nap másik étel vezet be névrokonaink konyhaművészetének titkaiba: "észt fogások mediterrán-magyar hangulatban, avagy a hús-krumpli kettősség finomított bája."