A kötetet röviden bemutatják: Klaniczay Júlia és L. Simon László Hozzászólnak: Keserü Katalin, Maurer Dóra, Galántai György, Papp Tibor, Szombathy Bálint és Tóth Gábor.

105 éve született és 30 éve halott Tamkó Sirató Károly, aki az 1936-ban Párizsban megjelentetett Dimenzionista Manifesztum keletkezésének történetére, előzményeire és utóéletére vonatkozó emlékeit már 1965-ben, 45 évvel ezelőtt összeállította.

Bár dimenzionista művészetelméletéhez 1936-ban a kor legjelentősebb művészei csatlakoztak, az Magyarországon szinte teljesen ismeretlen maradt, Franciaországban pedig mára teljesen elfelejtődött. Ennek legfőbb oka az volt, hogy Tamkó Sirató Károly súlyos betegsége miatt a kiáltvány megjelenése után röviddel kényszerűen hazatért Párizsból, majd a II. világháború kitörése után véglegesen Magyarországon ragadt, ahol újító eszméire semmilyen fogadókészség nem volt. A Dimenzionista Manifesztumban felvázolt grandiózus program szervezése, irányítása pedig a vasfüggöny mögül elképzelhetetlen volt. Haláláig reménykedett a "A dimenzionizmus (nemeuklidészi művészetek) I. albuma" kiadásában, melynek szöveges részét kéziratos formában terjesztette tisztelői között.

Az Artpool és a Magyar Műhely a "dimenzionizmus prófétája" előtt kíván tisztelegni e többéves kutatómunka eredményeképp most végre napvilágot látó könyvvel, mely 198 oldalon Tamkó Sirató Károly eddig publikálatlan írásait, ismert és ismeretlen képverseit, valamint az elveszettnek hitt Dimenzionista Album rekonstrukcióján túl mellékletként az 1936-ban, Párizsban kiadott és ma már beszerezhetetlen Manifeste Dimensioniste reprintjét is tartalmazza.

A szerző személyes hangú beszámolóját olvasva közvetlen részesei lehetünk az 1920-as évek végi Magyarországon az egyes síkversek keletkezésének, és fogadtatásának; az 1930-as évek elején, Párizsban a planizmus elmélet formálódásának, a dimenzionizmus-gondolat kialakulásának, a dimenzionista kiáltvány megszövegezésének és annak, hogyan terjedt a kiáltvány híre, miként csatlakozott Duchamp, Picabia, Moholy-Nagy és mások. Megtudhatjuk, végül az 1960-as évek elején hogyan jött létre az I. Dimenzionista Album, mellyel Tamkó Sirató magyarázza és illusztrálja a Dimenzionista Manifesztumban meghirdetett dimenzionista N+1 elméletet.

Keserü Katalin ajánlása a könyv fülszövegén
Tamkó Sirató Károly – szellemi életünk, művészet- és irodalomtörténetünk méltatlanul elfeledett alakja – az avantgárd művészetek rendszerbe foglalására egy nem mindennapi rendszert dolgozott ki, úgy költészetében (planizmus vagy síkversek), mint az irodalom és a művészetek történetére és jövőjére vonatkozóan.

Rendszerét a modern fizikára és filozófiára alapozva fogalmazta meg Párizsban, az 1930-as években, ahol eredeti kísérleti verstípusai: számkinetikus versszerkezetei, villanyversei és síkversei is újdonságnak számítottak, és ahol a nemzetközi művészkörök elismert tagja volt.

Felfedezte, hogy jóllehet a forrongó és zűrzavarosnak látszó művészeti életben a művészet statikus formái egyre inkább felbomlanak, mégis van törvény a változásokban, amit mindig egy új dimenzió irányába történő kiterjedéssel lehet jellemezni. Képlete ezért az N+1 lett. Mikor tehát a legteljesebb mértékben hiányzott az egységbe, a rendszerbe foglalás és valamilyen szerves folyamatba való beosztás az egész kavargásból, megírta elméletének lényegét, a Dimenzionista Manifesztumot, s hozzáfogott szemléletének történeti alkalmazásához, aszerint, hogy a dimenzionizmus lényege: deduktív a múlt felé, induktív a jövő felé, és élő a jelenben. Az 1936-ban megjelent Dimenzionista Kiáltványt a kor legjelesebb művészei támogatták és írták alá: Arp, Calder, Delaunay, Duchamp, Kandinszkij, Moholy-Nagy, Picabia stb.

A művészetek történetét és jövőjét illető gondolatmenete első rendszerezése annak a változástömegnek, amit modern és avantgárd művészetként ismerünk: az egész „izmus-forradalomsorozatok” világos és természetes összefoglaló értelmét adja. Már régen tananyagként kellene használnunk Tamkó-Sirató művét.

Tamkó Károly [Tamkó Károly, Sirató Károly, Charles Sirato] (Újvidék, 1905. január 26. – Budapest, 1980. január 1.): művészetfilozófus, költő, prózaíró, műfordító, jógi.
Pályáját diákköltőként kezdi. Budapesten jogot tanul, közben az avantgárd felé tájékozódik. Papírember című kötete (Békéscsaba, 1928) nagy feltűnést kelt dadaista gesztusaival, technokrata szemléletével és vizuális törekvéseivel. Kísérletezései során kidolgozza a síkköltészet (planizmus) elméletét. 1930-tól Párizsban él, ahol megalkotja a dimenzionizmus elméletét és kiáltványát, melyet a kor jelentős művészei támogatnak. 1936-ban megromlott egészsége miatt visszatér Magyarországra. Hosszas betegeskedéséből a jógalégzés segítségével épül fel. A ’40-es évek végén jógastúdiót vezet, kidolgozza az egészségkultúra rendszerét. Az ’50-es évek visszavonultsága után műfordítóként tér vissza az irodalmi életbe. Elismerést számára főleg a ’70-es évektől írt gyermekversei hoznak. Idősebb korában érdeklődése egyre inkább a kozmosz, az űrkutatás vívmányai felé fordul. Számos kiadatlan és töredékes írása maradt az utókorra.