Európa újra mozizni megy!” – Tizedik alkalommal rendezik meg az egyik legnagyobb összeurópai filmünnepet, amelyen tavaly 40 ország 700 mozijában több mint 90.000 néző vett részt.

Az idén ünnepli megalakulásának 10. évfordulóját az ExperiDance Tánctársulat, melynek neve a kezdetektől garancia a minőségre és a sikerre.
Az együttes több mint 1300 teltházas előadással büszkélkedhet, a hazai előadások mellett a határokon túl is aratja diadalait, mint „a Magyar Tánc Utazó Nagykövete”. Több turnét tudhatnak maguk mögött Spanyolországtól, Törökországon át egészen Kínáig.

Néhány éve a produkció saját Rendezvényházzal büszkélkedhet, ahol a közönség „hazai pályán” gyönyörködhet előadásaiban, de az idei jubileumi alkalomból rendezendő Gálaelőadás helyszínéül a Papp László Budapest Sportaréna szolgál majd. A társulat történetének legmonumentálisabb attrakciója minden régi és új rajongónak szolgál majd csemegékkel, hisz a szokásos létszámú tánckar duplájára kiegészítve, 40 fővel lép majd a színpadra. A műsor a mára legendás Ezeregyév vonalát követi, kizárólag ezen az estén a főszerepet pedig újra a számtalan szakmai és állami díjjal elismert társulatvezető rendező-koreográfus, Román Sándor, az ExperiDance alapítója táncolja majd.
Augusztus 15-én az Arénában rendezendő egyedülálló díszelőadás nem csupán az ExperiDance 10 éves jubileumi produkciója, de a hódító társulat munkássága során egyenesen a hagyományos értékeken alapuló magyar tánc ünnepe is lesz.





















