Ebben az évben május 24. és 30. között lesz Budapesten az Imázsia Kínai Filmhét, amely az elmúlt évtizedek kínai filmterméséből nyújt átfogó képet az érdeklődőknek. A fővárosban az Uránia Nemzeti Filmszínházban vetített alkotásokból június 1-jén Debrecenben az Apolló moziban is műsorra tűznek két produkciót. Az idei kínálat a drámától kezdve a sci-fin át a modern vígjátékig rendkívül változatos filmekből áll össze.

Daedelus, azaz Alfred Darlington korunk elektronikus zenéjének egyik vitathatatlan, Amon Tobinhoz vagy Matthew Herberthez hasonlítható nagymestere – még ha egyelőre nem is annyira ismert mint az említett urak.
A Los Angeles-i hangmágus gyerekkora óta zenél a lehető legkülönbözőbb hangszereken és zenekarokban. Minden arra mutatott, hogy az ifjú Alfred remek dzsesszmuzsikus lesz, ám egy londoni kiruccanás a kilencvenes évek elején teljesen megváltoztatta életét: rácsodálkozva az ereje teljében lévő rave-színtérre végleg elkötelezte magát a progresszív elektronikus zenék mellett.
Daedelus az évek során jó nevű DJ-vé, de mindenekelőtt igazi hang-alkímistává képezte magát. Zörejekből, szaggatott és bonyolult ritmusképletekből, mások által eldobott zenei törmelékből, élőhangszer-samplingekből építi nagyszabású kompozícióit, amik igazi konceptlemezekké állnak össze. Nem kevésbé változatosak és varázslatosak élő fellépései: 2003 óta használja a Monome dobozt, ezt a páratlanul hajlékony eszközt, ami a lehető legnagyobb művészi szabadságot nyújtja számára. Mindezt igazi dendiként, magasított gallérral, selyemnyakkendővel, bársonyzsakettben: nem mindennapi élmény látni ezt az Oscar Wilde-ra hajazó figurát, aki villámgyors, improvizatív elektronikus tánczenével zúzza le a közönség fejét.