Vidámság a válság idején is: Vidor 2010

Jegyár: 
színházi előadás: 950-4600, koncert: Ingyenes
Időpont: 
2010. augusztus 27. 0:00 - péntek - 2010. szeptember 4. 0:00 - szombat

Boldog diákéveimben, még minden nyarat otthon tölthettem. 2002-ben, amikor a Vidor fesztivál indult még csak lézengtek a nézők a városban. Talán a filmvetítéseket nézték a legtöbben, de akkoriban még azt sem tudtuk mit jelent a szó világzene.

Pedig már akkor is nívós programot sorakoztatott fel ez a kis vidéki fesztivál. Az ötlet akkor is ugyanaz volt. Legyen egy hét, ami ebben a nagy magyar keserű valóságban a vidámságról szól. Vígjátékokat nézünk a színházban, kikerülnek a sörpadok a főtérre és este megy a mozi de csak az után, hogy az egész város kimulatta magát koncertet nézve.

Aztán idővel ez a kis fesztivál kinőtte magát. Ma már Európa legnagyobb ( és ez igen meglepő de tényleg így van) ingyenes világzenei fesztiválja lett. Sőt azóta az egész megyére is kiterjedt. Gazdasági válság ide, vagy oda minden évben nívós programot sikerül összehozni. Én meg dédelgetem az álmom, immáron dolgozó nőként, hogy megint egy hetet tölthetek Nyíregyházán és szippanthatom magamba a színházi és zenei kultúrát. Persze hiába...


A színházban kezdetektől fogva a legnagyobb hazai társulatok léptek fel, csak annyi változott, hogy anno hálóval kellett fogni a nézőt, a belépő meg fillérekbe került. Most meg a borsos helyárak ellenére a nézők majdnem a csilláron lógnak.

Megérdemli a figyelmet ez a fesztivál idén is. Akár egy hétvégére is érdemes leugrani. Péntek este a Nyugat-Afrika zenei világát egyesítő szaxofonos, kameruni MANU DIBANGO, szombaton a Buena Vista hagyományait követő, energikus kubai zenekar a SEPTETO SANTIAGUERO lép fel, akik először járnak Magyarországon. Mi tehetne jobbá egy nyári szombat estét, mint a forró kubai ritmusok.Utána táncházban csillapíthatjuk jókedvünk a hagyományos zenét játszó romániai Szározfa zenekarral.

Vasárnap érdekes lehet FRÉDÉRIC BELINSKY gitárestje Franciaországból, aki gypsy swing stílus képviselője. A megyeháza előtt a népzenéé lesz a szerep: Hetedhét, Korpás Éva, Kicsi és bandája húzza a nótát hajnalig az ott lakók örömére.
Hétfőn a hagyományos magyar népzenét játszó Buda Folk Band és a belga származása ellenére állítólag legkiválóbb magyar népzenét játszó játszó hegedűs Tcha Limberger lép fel. Őket pedig JOANA AMENDOEIRA követi ,aki a fado-t a portugálok jellegzetes műfaját képviseli, hangja olyan sikeres portugál cégér, akár egy jó portói bor. ( Aki kíváncsi rá augusztus 29-én a Millenárison is meghallgathatja őt).
Kedden a magyaroké lesz a főszerep: a Napra valamint a Belgiumban élő Roby Lakatos hegedűművész és zenekara lép fel.
Szerda zeneileg igen erős napnak ígérkezik. A csángó boogie-t játszó KEREKES BAND lép fel, őket pedig egy Malii BASSEKOU KOUYATE és zenekara a Ngoni Ba követi. A tradicionális afrikai hangszeren játszó afrikai zenész a világzene élvonalában tartozik. Róla még Fatboy Slim is elismerően nyilatkozott.
Csütörtökön OANA CATALINA CHITU a román tangóénekesnő lép fel, pénteken pedig a salsa rajongói örvendhetnek, mert a LA EXCELENCIA, a műfaj legújabb amerikai sztárjai húzzák a talpalávalót.

A színházban az idei év főleg Budapesti sikerdarabjai láthatók. A programot a részben nyíregyházi illetőségű Pintér Béla társulat kezdi és szép keretet adva a fesztiválnak zárja is. Darabjaik, melyet főként a társulat névadója ír, aktuálisak, ironikusak, erős társadalomkritikával és enyhe fekete humorral fűszerezettek. Érdemes megnézni őket. A fesztiválon több darabbal is fellépnek (Árva Csillag,Szutyok) A Katona József Színház a Szerelem Diadalával lép fel, a Thália a Krúdy kamarában a Beszélő fejek II-vel( Kováts Adél, Szervét Tibor).
Vasárnap a Vígszínház házi írója, Molnár Ferenc darabjait az Egy, Kettő, Hármat és Az Ibolyát hozza el. Molnár neve garantált szórakozást ígér, külön öröm ha ismert színészek Kern András, Kovács Patrícia, Reviczky Gábor, Igó Éva és Harkányi Endre előadásában láthatjuk. A Krúdy kamarában feltűnő Hal a zacskóban viszont kissé elvontabb előadásnak várható.
Hétfőn a Bohémélet, de nem a Puccini féle, hanem Aki Kurismaki darabja, valamint a Kicsi Nyuszi Hipp Hopp a Manna produkció 2 személyes darabja borzolja a kedélyeket.(Pesten a Kinoban láthattuk). A bugyó című előadás neve elsőre furán hangzik, de mint kiderül egy bugyogóra utal, amit egy hivatalnok felesége az egész város szeme láttára veszt el. A Tiszta vicc pedig reméljük tényleg nevéhez hű marad és jókat nevetünk majd.( Margitai Ági, Kováts Adél vagy Csákányi Eszter neve erre még nem garancia, arra viszont igen, hogy színészi játékban gazdag és színvonalas előadást fogunk látni).
Szerdán egy érdekes stílus megnevezéssel díszelgő darabot láthatunk a nagyszínpadon: mobil revü színészekre és telefonokra. (Csörgess meg!) Ebből sejthető, hogy a darab a fiatal generációnak készült (Fenyő Iván, Görög László). A Káosz Katonai Hidat Vernek társulat a Nyuszilánnyal szintén a fiatal generáció terméke és célcsoportja.
Csütörtökön ismét egy Molnár Ferenc darab kerül színre az Új Színház előadásában, a , Bánsági Ildikóval, Eperjes Károllyal. kettősük nem először lép fel a Vidoron. Legutóbbi előadásukon (Fösvény) könnyesre röhögtem magam.

Talán a színházi program nem olyan erős mint évekkel ezelőtt, ám ez betudható a válságnak, mégis fáj a szívem, hogy nem lehetek végig ott, pedig a Vidor ismét méltó búcsúztatója az idei nyárnak.

Honlap: www.vidorfest.hu