Európa újra mozizni megy!” – Tizedik alkalommal rendezik meg az egyik legnagyobb összeurópai filmünnepet, amelyen tavaly 40 ország 700 mozijában több mint 90.000 néző vett részt.
Az Into the Music az A38 Hajó új sorozata, amelyben népszerű magyar zenekarok lépnek fel – kicsit másképpen, mint az megszokott. A sorozat minden estjének más-más előadó a kurátora, válogatója, aki összeállítja a programot, és alkalmasint fel is lép az általa kiválasztottakkal.
Az Into the Music első koncertje igazi felforgató pop-parádé lesz: Péterfy Bori válogatásában a Soerii & Poolek, a Larry Hangman, illetve a Demon Superior ad koncertet, és a Soeri & Poolekkel együtt Bori is fellép pár szám erejéig. Igazi különlegesség, csak erre az alkalomra összeállított műsor, a magyar könnyűzenek legjobbjaival: ez az Into the Music.
A Soerii & Poolek (ejtsd: Szőri és Pulek) két, hazai pályán ismert zenész, a Heaven Street Seven billentyűse, a hangmérnökként és producerként is aktív Takács Zoltán Jappán és a Varga Livius-féle A Kutya Vacsorájából, vagy DJ Bootsie zenekarából is ismerős Kovács Geri (Gerrison tanár úr) gitáros-multiinstrumentalista bő egy éves múltra visszatekintő formációja.
A duó már-már követhetetlen módon keveri az elektrót a gitárpoppal, a jól megírt slágert az experimentállal, a gúnyt a romantikával, a finom iróniát a szolid őrülettel. Az élőben álarcokkal, törpével, topless-táncosokkal, valamint a duó összes „vendéghangját" - többek közt: Papp Szabolcs, Szűcs Krisztián, Németh Juci - felvonultatva hatalmas felfordulást, börleszkbe oltott revüt produkálni képes. Ahogy maga a nagy Kautzky Armand mondja: „Soerii és Poolek videoklipjei térdre kényszerítették a sok parasztot. Ua-Mua című nagylemezük lealázta a bolygót.” Csoda-e, hogy az Into the Music sorozat első eseményének válogatója, Péterfy Bori őket választotta partnerül?
©Soerii & Poolek
Soerii & Poolek
Zságer Balázs és öccse, Ákos legújabb agyszüleménye a Demon Superior, amelyet maguk és a partyközönség szórakoztatására hoztak létre, hogy szabadjára engedjék a bennük rejlő fölényes pop-démonokat és görbe tükröt állítsanak az éppen aktuális divatzenék elé.
A két Zságer-testvér a formáció Myspace-oldalán reneszánsz elektrónak nevezik, amit csinálnak. A saját számaik mellett kedvenceiket dolgozzák át egyfajta friss, extravagáns attitűddel, és posztmodern tánczenét varázsolnak olyan előadók számaiból, mint Jimi Hendrix, David Bowie, Edith Piaf, Falco, Kraftwerk vagy a legendás Neurotic.
Az első számaik egyikén a glamkorszak talán legnagyobb ikonja, a T. Rex-es Marc Bolan fia, Rolan Bolan is énekel. Zenei stíluskavalkádjuk sokszínű, mégis egységes hatást kelt: pop és diszkó ölelkezik rafinált elektronikával.
A Larry Hangman zenekar közel 10 éve működik, kisebb-nagyobb megszakításokkal és névváltoztatásokkal. A tagok sokféle stílust kipróbáltak, mire eljutottak a mai arculatukhoz és végre megtalálták saját hangjukat. Saját számaik mellett előfordulnak feldolgozások. A Larry Hangman sikereit sokban köszönheti az MR2 Petőfi Rádiónak, a Fogyasztó és a Siesd el! című számokat igazi slágerré avatta a sugárzás. A duó első lemeze Sinus Pop címmel idén jelent meg.





















