Boromissza Tibor emlékkiállítás

Jegyár: 
Ingyenes
Időpont: 
2010. november 16. 0:00 - kedd - 2010. december 2. 0:00 - csütörtök

Boromissza Tibor festőművész születésének 130. és halálának 50. évfordulóján emlékkiállítással tiszteleg az Óbudai Kulturális Központ.

Boromissza Tibor szófogadó gyermekként katonatiszti pályára lépett, de lelke mélyén könnyen adta fel ezt a karriert a lányszíveket megdobogtató fess tiszt, amikor 1903-ban Ferenczynél megkezdhette festészeti tanulmányait. Majd egy-egy évet töltött Rómában, Párizsban és Münchenben, hogy tovább csiszolhassa technikáját. A világjárás nyitottá tette más területek felé is, több lap munkatársaként is dolgozott, majd 1913-ban megalapította az Eke című folyóiratot. Számtalan kiállítása volt itthon és külföldön is, ahol elismerés övezte a Nagybányai neóst.

2008. június 11. 11:31 - Boromisza Tibor: Erdőszélen. Budai hegyek ©Boromisza Tibor: Erdőszélen. Budai hegyek
Boromisza Tibor: Erdőszélen. Budai hegyek

Munkásságán egyformán nyomot hagyott az erdélyi, a délvidéki és a hazai táj, mivel mindenütt élt egy ideig. Ennek köszönhető gazdag színvilága. S bár egyformán otthonos volt a figurális és a tájábrázolásban is, szívéhez ez utóbbi állt közelebb. Két sikertelen házasság után, már idősödő fejjel köszöntött rá a boldogság. Kölcsönös szereteten és tiszteleten alapuló harmadik házasságában öt gyermeket nevelt. Halála után imádott felesége őrizte emlékét, majd gyermekei vették át a stafétát.

– Mindig arra vágytam, hogy a szüleiméhez hasonló házasságom legyen és megadatott, –mondja Katalin. - Rajzolni mindünket megtanította, de nem kívánta, hogy a festők olykor keserű kenyerét együk. Azt vallotta, a boldogság záloga nem a vagyon, s nem is törekedett arra, hogy javakat halmozzon fel. Mi mind azt szeretnénk, ha unokái és későbbi utódai is büszkék lehetnének a képeire, és örökölnék lenyűgöző jellemét.