Több mint 1 éves előkészítés után, sok száz ember lelkesedésének, jószándékának és akaratának köszönhetően 2025. február 3-án, hétfőn este felgördül a függöny a Corvin mozi Korda termében, és elkezdődik a filmszakma közös ünnepe.
A fiatal generációhoz tartozó festőművész az elmúlt nyáron sok időt töltött gyerekekkel. Mesélt és saját történetein keresztül tárta fel a gyermekkorát, játszott és figyelte a gyerekek reakcióit. Kiment a játszótérre és szemügyre vette a gyermeki létbe beívódó játék folyamatát, a rajzolás és festés állandó igényének meglétét. Ez a kép csalogatta elő saját, játék iránti szenvedélyét, majd - mint az a professzionális művésznél lenni szokott - nála is a játék munkává és a munka játékká vált.
Benyomásait összegyűjtötte és programszerűen, érzései alapján, érzelmei mentén festeni kezdett. Előásta saját megfakult évtizedes fotóit és az elfeledett, félretett fényképek egyszer csak a művész ceruzája és ecsetje által önarcképekké váltak. Az így feldolgozott fotók kiegészültek más európai és afrikai gyerekek képeivel és egy csapásra Podmaniczky ars poeticájának tárgyává léptek elő. E bőrszíntől függetlenített, gyermekien őszinte önvallomást támasztják alá festményeinek tiszta színei is. Az első és második rendbeli színhasználat nélkülözi az árnyalatokat, és megidézik a gyerekek spontán, látszólag gondolkodás nélküli tubusszíneinek használatát. Mindemellett szembeötlő, hogy képein gyakori a fekete, illetve a fehér vászon üresen hagyott felülete. E két entitás a mesék világában is meglévő kettősség, a jó és a rossz „jelképe”, egyszerű princípiuma is lehet. Harmóniát teremtenek és feszültséget generálnak ezek az üres felületek.
A fehér leginkább a fény és a tisztaság, az őszinte gyermeki egyszerűség jelképe. Magába foglalja a fizikai világ dualitását, mivel egyaránt jelenti a többi szín hiányát, illetve azok összességét is kifejezi. A fekete, mint tiszta színeket nélkülöző önálló dolog jelenik meg képein, maga az ellenpont, amelyre a művész építi és alkotja képei belső harmóniáját.
Kompozícióinak alapját gyakran egy középre festett gesztus adja, amely számára a statikusság, a koncentrálás, és a néző tekintete feletti irányítás eszköze. „A gesztus, mint egy akció megnyugtat, majd a részletekre figyelés, azok ceruzával vagy ecsettel való kibontása újratölt és energiát ad az újabb gesztus kirobbanásához”, vallja a művész. Műveinek anyaghasználatánál az olajfesték mellett megjelenik a ceruza és a szén. A markáns, egyvonalas gesztus hagyására alkalmas szénrúd Podmaniczky Ágnes bal kezébe kerül, így lehetősége nyílik a lázadásra, a tanult rajzi tudás felülírására, a gyermeki én megjelenítésére.
©Podmaniczky Ágnes: A három muskétás
Podmaniczky Ágnes eszköztárával és puszta érzékenységével megidézi számunkra a játszótér vagy óvodai termünk jellegzetes hangulatát, művészete ízig-vérig festészet, képei nem akarnak mások lenni, mint amik, festmények. Az olykor absztrakt környezetbe ágyazott nagyvonalúan odavetett figurák, átstrukturálják a kép egészét, egy feszített, zavarba ejtő jelrendszert hoznak létre a figurális és nonfigurális festészet sarokpontjai között. A stilárisan lebegtető, de inkább az újfigurális festészetbe futó Podmaniczky alakjai stabilak, mondhatni rendezik a teret. A teret, amibe játszani hív és enged is.