"Tránsito Privado" vagyis "Tilos az Átjárás" - olvasható a fiatal férfi háta mögött egy kis táblán a kapualjban. A férfi oldalra fordul, és kifelé néz a romos és sötét beugróból - talán az utcára, talán valahova a jövőbe, mindenesetre nem az objektív felé.

"Tránsito Privado" - ez a címe Bihari Ágnes fotókiállításának is. Ezek a Havannában készült képek nem vidámak; nem a mojitók, a színes veterán autók, vagy a trópusi napfény sütötte tengerpart képei. A fotós nem a kopottságukban is derűs utcákat, a nehézségek ellenére is éneklő és táncoló szigetlakókat, a szivarral a fogaik között a kamerába mosolygó barna bőrű helyieket dokumentálja.

Egy bezárt sportközpont medencéje, besárgult esővízzel az alján. Egy neonfényes liftkabin, benne atlétatrikóra vetkőzött, izzadó lakók. Vörösre festett bérháztető, ruhaszárító huzalokkal és láncra kötött kutyával. Sárgán világító ostorlámpák a viharfelhős háttér előtt. Magas falak között, kék ég alatt, teniszütővel a kezében szaladó férfi. Tengerparti betonsétány víztócsákkal és szürke felhőkkel.

Ezek és ilyenek azok a színterek, ahol Bihari Ágnes fotói készültek 2010 júliusa és szeptembere között, amikor immár negyedik alkalommal töltött el két hónapot Havannában, együtt élve a város ki tudja hányadik nehéz időszakát élő helyiekkel.

Kuba számos megoldatlan problémával küzd. Ezek egy része olyan, ami manapság a világ más részein is jelentkezik, más részük erősen helyspecifikus. Az a nemzedék, amely az 1959-es kubai forradalom szemtanúja és aktív résztvevője volt, lassan életidejének végére ér. A forradalom győzelme után született és felnőtt nemzedékek pedig levegőhiánnyal küzdenek - gazdasági nehézségek, szociális problémák, utazási korlátozások, információdeficit nehezíti a mindennapjaikat.

A szinte kiismerhetetlenül bonyolult kubai helyzet szubjektív hangulati lenyomatát ismerheti meg az, aki megtekinti a "Tránsito Privado" című kiállítást.