Megkezdődött Szabó Márton István első nagyjátékfilmje, a Zajkapitány 23 napos forgatása. A jeleneteket többek között olyan ikonikus budapesti helyszíneken rögzítik, mint az A38 hajó és a Turbina. Az abszurd humorú vígjáték egy „időskori” felnövés történet, melyben egy, a rég elvesztett fiatalságához ragaszkodó, hetvenes éveiben járó DJ kénytelen szembenézni azzal, hogy hamarosan meg fog süketülni. A Zajkapitány miközben bevezeti a nézőt a budapesti alternatív zenei világba, a generációk közötti kapcsolódásról is beszél.

2011. január 29-én korunk egyik legegyedibb és leghatásosabb egyénisége érkezik a Művészetek Palotájába: Joanna Newsom énekstílusában az ösztönösség és a tudatos, átgondolt dalszerkesztés ötvöződik, melynek köszönhetően a 28 éves hölgyet generációja egyik legjelentősebb művészeként tartják számon.
Joanna Newsom már négy éves korában a hárfa közelébe került, de mivel ilyen fiatalon senki nem akarta tanítványává fogadni, hét éves koráig „csak” zongorázhatott. Ezt követően aztán visszatért ahhoz a hangszerhez, melybe már kisgyermekként beleszeretett. Zenei iskolai tanulmányai megalapozták és tovább segítették művészi kibontakozását, melynek eredményeként húszas évei elején már két lemezt (The Milk-Eyed Mender; Ys) is jegyzett. A Müpába azzal a 2010-es albumával érkezik, mellyel végérvényesen berobbant a nemzetközi zenei életbe: a Have One on Me a legjelentősebb toplisták élén kötött ki. A mérvadó Pitchfork listáján például az elmúlt év 7. legjobb albuma lett, de harmadik helyre rangsorolta a The New York Times is, míg a hazai Recorder egyenesen az év legjobb albumának választotta. A kaliforniai születésű énekesnő igazi jelenség, az indie zene legújabb csillaga, a folkmuzsika modern képviselője. Bár hangszere helyhez köti, játéka, kisugárzása, letisztult, érett előadásmódja, valamint az énekhangja és a hárfa összhatásából fakadó különleges kifejező erő magával ragadja a közönséget. A komolyzenébe csempészett jazz, blues, gospel és folk ötvözete éteri, kissé pszichedelikus dallamvilágot eredményez, melyhez abszolút illik a „tündér” képe, aki a színpadon ülve varázsolja el a hallgatóságot. Fellépései rendre teltházasak, három éve Londonban, a Barbicanben adott két nagysikerű koncertet. Magyarországon most látható először, öttagú zenekarával a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem közönségét kápráztatja el.