Dr. Szász János kiállítások

Időpont: 
2011. január 28. 0:00 - péntek - 2011. február 27. 0:00 - vasárnap

Dr. Szász János pécsi fotóművész műveiből nyílik kiállítás Hazatérés – világlátott képek – címmel 2011. január 28-án, 15 órakor a Cella Septichora Látogatóközpontban, majd a megnyitót követően, egy órával később Tátorján – rejtőzködő képek – címmel a Nádor Galériában is (Széchenyi tér 15.).

A két nagyszabású tárlat a már ismert alkotások mellett a hagyaték eddig teljesen ismeretlen képeit is felvonultatja. A Cella Septichora Látogatóközpontban február 27-ig, a Nádor Galériában február 20-ig látható a tárlat.

Dr. Szász János pécsi fotóművész (1925-2005) hagyatéka tavaly külföldön képviselte a város művészeti életét. Bécs, London, Stuttgart, Párizs, majd Új-Delhi után érkezik haza az életmű esszenciáját jelentő 35 alkotás, amelyet 2000-ben még a művész maga választott ki életmű kiállítására.

A művész 1925-ben, jómódú családban látta meg a napvilágot. Miután 1948-ban kitűnő eredménnyel befejezte jogi tanulmányait, a fiatal ügyvédjelölt polgári származása miatt nem gyakorolhatta foglalkozását. Addigi hobbiját, a fényképészetet emelte hivatás szintjére - 25 évesen, doctos juris-ként 14 éves fényképész-tanoncokkal ült egy iskolapadba, míg családja megélhetését esténként betűíró grafikusként fedezte.

Eleinte – gyakorlásként - közvetlen környezetét fotózta, majd később más témák felé fordult. Legtermékenyebb időszaka 1960 és 1976 közé tehető, amikor Pécsi Tervezővállalattól azt a felkérést kapta, hogy a régió kortárs és népi építészetét örökítse meg. Ebben az időszakban fejlesztette tökélyre egyedi művészi látásmódját és dolgozta ki azt a sajátos nagyítási technikát, amely során innovatív módon alkalmazta a kémiai anyagokat és a betűíró évek során csiszolt kézműves tehetségét.

A nyolcvanas évek elején fokozatosan veszítette el szeme világát, ám emiatt még nem vonult vissza a fotográfiától. Évtizedeken át tanított fényképészetet, szervezett kiállításokat és tanfolyamokat, vezetett fotóklubokat és rendszeresen publikált szakfolyóiratokban. Ő alapította meg az évente megrendezésre kerülő Országos Középiskolai Fotókiállítást, amelynek máig Pécs ad otthont.

A művészet, az oktatás, az újságírás, a kultúra és a civil társadalom terén végzett munkájáért számtalan díjjal tüntették ki, így többek között átvehette a Magyar Fotóművészek Szövetsége Életmű-díját, az Év Reklámfotója-díjat is. A művész halála után a hagyaték szinte teljesen ismeretlenül feküdt egy hatalmas szekrényben, míg a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa-projekt „Elveszőfélben levő örökségünk” című pályázatának köszönhetően 2008-ban a család a Parti Galériával közösen kiállíthatta a hagyaték egy szűk válogatását, mely kiállítás azóta meghívást kapott szerte a világba.

A pályázat egyik kiemelkedő művészeti felfedezése most kerül először széleskörű, retrospektív bemutatásra. Az, hogy ez éppen Pécsett történik, arra is utalni kíván, hogy az EKF-év nagy történései után most itt az idő a csendesebb, ám mélyen szántó helyi folyamatok felé fordulni, és hasznosítani a tavalyi év energiáját, rengeteg tapasztalatát, a város művészeti életének megerősödött kapcsolati rendszerét. A Szász János műveiből készült kiállítás pontosan beilleszkedik a kulturális léptékváltás folyamatába, hiszen a tárlat szellemisége olyan értékeket képvisel, amelyek a későbbikben meghatározók maradnak Pécs nemzetközi reputációjának fejlesztésében.

A Nádor Galériában megrendezett, eladással egybekötött kiállítás bevételéből a program szervezői a hagyaték kezelésének, állagmegőrzésének és digitalizálásának költségeit kívánják előteremtetni, illetve támogatást szeretnének nyújtani a Dr. Szász János által alapított, rendszeresen Pécsett megrendezésre kerülő Országos Középiskolai Fotókiállítás számára. A január 28-án megnyíló tárlatok a Cella Septichora Látogatóközpontban február 27-ig, a Nádor Galériában február 20-ig láthatók. A Nádor Galériában Kincses Károly, a Cella Septichorában Tillai Ernő mond beszédet a kiállításhoz kapcsolódóan.