„Én még sose csináltam ilyet” – mondhatja Amber Midthunder, a Novokain című akcióvígjáték női főszereplője. Mármint eddig nem alakított romantikus hősnőt, pedig van már mögötte pár fontos szerep. Ezek közül kiemelkedik a nagy kritikai és közönségsikert aratott Préda, ahol magával a földönkívüli Ragadozóval szállt szembe, ráadásul túl is élte a mások számára oly végzetes találkozást.
Március 21-én, hétfőn este a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében többszörösen díjazott, különleges előadást lát vendégül - magyarul feliratozva - az Új Színház.: Shakespeare: A velencei kalmár című darabját.
A velencei kalmár találó humorral napjaink értékvesztett világát ábrázolja, finoman egybecsúsztatva a harmincas évek Olaszországával. A díszlet az útikönyvekből ismert Velencét idézi, miközben a mögötte meghúzódó embertelen világot mutatja be.
Jugoslovensko Dramsko Pozorište (Jugoszláv Drámai Színház) 1947-ben alakult.
Rendezte: Egon Savin
1955-ben született Szarajevóban, szülei operaénekesek. Diplomáját Belgrádban a Prof. Dejan Mijac irányította FDU rendezői szakán szerezte1979-ben. Már az első munkájával a legjelentősebb szerb és jugoszláv rendezők sorába lépett. Az FDU Színház Rendező szakán, mint osztályvezető tanár dolgozik. Több mint 70 darabot rendezett, kortárs szerzőket, nemzeti és nagy klasszikusokat egyaránt. Dolgozott a Belgrádi Nemzeti Színházban, de a volt Jugoszlávia számtalan kisebb-nagyobb társulatánál (Belgrád, Zágráb, Újvidék, Szkopje, Szarajevó, Podgorica, Rijeka, Zombor, Nagybecskerek és Krusevac). Előadásait játszották a világ szinte minden táján (New York , Chicago, Montreal, Toronto, Párizs, Bécs, Nancy, Müllheim, Wiesbaden, Zürich, Tel Aviv, Varsó, Prága, Budapest, Trieszt ..).
Az előadásról még több a színház honlapján található: http://www.ujszinhaz.hu/